Milyen állatot találtál?

Ha a természetben egy vadon élő állatot találsz, az általában az alábbi két csoportba tartozhat, a rájuk vonatkozó jogszabályok a következőek.

1. vadászható: a vadászható állatok ma Magyarországon: „1. §2 (1) A Vtv. alkalmazásában vadászható állatfajok a következők (a továbbiakban: vad):

1. nagyvadfajok: gímszarvas, dámszarvas, őz,  muflon, vaddisznó, szikaszarvas,  dybowski szika 
2. apróvadfajok: mezei nyúl, üregi nyúl, fácán, fogoly, nyári lúd, vetési lúd, nagy lilik, kanadai lúd, nílusi lúd, tőkés réce, szárcsa, erdei szalonka, balkáni gerle, örvös galamb, házi görény, nyest, borz, róka, aranysakál, pézsmapocok, nyestkutya, mosómedve, dolmányos varjú, szarka, szajkó.”

„9. § (1) A vad az állam tulajdonában van. (7) A vad elfogásának minősül annak mozgásképtelenné tétele útján élve történő birtokbavétele.”

2. védett: a védett és fokozottan védett állatokat itt tudod megnézni.

„43. § (1) Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.

(2) A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges védett állatfaj

1. állományának szabályozásához;
2. egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához, idomításához;
3. egyedeinek szaporításához;
4. egyedének kikészítéséhez, preparálásához, a preparátumok birtokban tartásához;
5. egyedének élőállat gyűjteményben történő tartásához;
6. hazai állatfaj-állományának külföldi állományból származó egyeddel történő kiegészítéséhez;
7. állományai közötti mesterséges géncseréhez;
8. egyedének cseréjéhez, adásvételéhez;
9. egyedének külföldre viteléhez, onnan történő behozatalához, az országon való átszállításához;
10. egyede visszatelepítéséhez, betelepítéséhez;
11. kártételének megelőzése érdekében riasztási módszer alkalmazásához;
12. egyede fészkének áttelepítéséhez;
13. egyedének háziasításához.

44. §131 (1) A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges állatgyűjtemények, állatkertek, illetve egyéb vadon élő védett állatok tartására, idomítására szolgáló létesítmények, telephelyek kialakításához, fenntartásához, üzemeltetéséhez.”

Valóban segítségre szorul? 

Nem akkor vagy felelős állatvédő, ha a természeti törvények ellen dolgozva bármi áron meg akarod menteni az összes „árva” emlőst és madarat! Erre csak a végveszélyben levő fajok esetében van szükség, de a legfőbb cél ott is a megfelelő élőhelyi viszonyok helyreállítása.

A ragadozók, betegségek és tapasztalatlanság okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része (az énekesmadár fiókák 70-80%-a mindenképpen elpusztul). Pont ezért költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor), évi akár húsznál is több fiókát felnevelve. A keleti sün szintén nagyon szapora, egy alomban legalább 4 kölyök nevelődik és évente akár 2-3 alom születhet egy pártól. Mivel ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka/kölyök túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana. 

A madárfiókák nem szoktak „csak úgy” kiesni a fészekből, hacsak nem döntötte meg a fészket az erős szél és eső. A kiesés, kilökés és korai fészekhagyás hátterében több különböző ok is állhat: 

• a szülőpár egyik tagja elhullott, ilyenkor a magányos madár kevesebb fiókát (vagy egyet sem) tud etetni, a többi a fészekben éhen pusztul vagy a madár maga szabadul meg a leggyengébbektől (például a fehér gólya, ilyenkor gyakran meg is eszik a fiókákat, hogy legalább ezzel a táplálékbevitellel ellensúlyozzák a veszteséget);
• pár nélkül maradt magányos hím támadása (különösen fehér gólyáknál)
• táplálékhiány vagy rossz minőségű (például növényvédő szerekkel mérgezett) táplálék okozta legyengülés, megbetegedés, elhullás;
• szélsőséges időjárás, hőguta vagy kihűlés miatt bekövetkező legyengülés, elhullás;
• fiatal, először költő szülőpár/egyik szülőmadár tapasztalatlansága okozta legyengülés, elhullás;
• fiókák születési, fejlődési rendellenessége, amit a szülők számára a megszokottól eltérő viselkedés jelez;
• a szülőpár vagy az egyik szülő rossz genetikai háttere, ami öröklött betegséget, elhullást okoz a fiókáknál;
• ragadozók (hangyák, pelék, nyest, erdei sikló stb.) támadása;
• "izgága fióka" túl korai, hibás fészekelhagyó viselkedése;
• több nappal később kelt vagy fejlődésben bármi okból lemaradó ("kelésgyenge") fióka is követi nagyobb testvéreit a fészekelhagyásban;
• nagy hőség okozta stressz

A magányos(nak tűnő) bagoly, cinege vagy verébfióka nem véletlen vagy baleset miatt van egyedül, hanem egy - a madarak túlélését segítő - természetes folyamat következtében. Az eleséget kérő fióka hangja számtalan ragadozót vonz a fészekhez, így sok faj még a teljes önállósodás és tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyja a fészket. Ezek az állatok fejlett ösztönös rejtőzködő és biológiai túlélő programmal rendelkeznek és a szülő pár még napokig tartja a kapcsolatot a sűrű növényzetben megbúvó fiókával és etetéssel segítik őt. Az alábbi viselkedés előnye, hogy a ragadozók kisebb eséllyel pusztítják el az egész fészekaljat. 

A részleges fészekhagyó madarak fiókái gyakran a szülők riasztó hangjára ugrálnak ki a fészekből. Teljesen felesleges a visszahelyezésükkel kínlódod, mert szinte bizonyosan nem maradnak meg ott, amint elveszed a kezed, az első zajra rugóként pattannak ki. A tyúkfélék, a ludak és récék fiókái a kikelést követően néhány órával elhagyják a fészket, és a szülők vezetésével a közeli tavakra, folyószakaszokra húzódnak, ahol kevés ragadozó fenyegeti őket. Ezeknek a fajoknak a fiókái születésüktől önellátók, maguk keresik meg a táplálékukat; a testvérek közelsége és a szülők jelenléte a ragadozók elleni védelem és a túlélés szabályainak megtanulása miatt fontos.

Énekesmadarak esetében a teljes testükön repülőtollakkal fedett; jól szaladó, a szárnyukkal eközben erőteljesen verdeső és valamilyen szinten repülni képes; élénken menekülő; az ágakon stabilan megkapaszkodni tudó; nem bágyadt; láthatóan nem beteg vagy legyengült madarakat ne "mentsd" meg! Befogásukkal értelmetlenül kiszakítod őket a normális fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozol nekik.

Nagyon sok más állatra is igazak a fentiek, például az erdőn-mezőn fűben rejtőzködve lapuló őzgidákat sem kell összeszedni. Ezek a gidák szinte soha nem árvák, őket két szoptatás között a közelben legelő (csak a közeledő ember miatt megriadó) suták magukra hagyják, de mindig visszatérnek hozzájuk. Mivel az őzeknek Magyarországon szinte nincs természetes ragadozójuk (néhány hegyvidéki hiúz, farkas és elsősorban télen a kóbor kutyák kivételével), és az utódnevelési időszakban vadászni sem lehet rájuk, a gidák ritka kivételtől eltekintve mindig számíthatnak az anyjukra. Az őz ráadásul az emberre is veszélyt jelentő vadállat, ami agancsával életveszélyes sérüléseket, sőt, halált is okozhat, ami különösen igaz a háznál, kézből nevelt vagy a magunkhoz csalogatott bakokra.

Amikor tényleg bajban van

Csak akkor és úgy segíts a vadállatokon, ha valóban erre van szükség és vállalni tudod az ezzel járó terheket!

Ha magatehetetlen (csupasz, állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű) fiókát vagy bármilyen korú sérült (szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű) madarat találsz, és van rá lehetőséged, akkor megpróbálkozhatsz a mentéssel. Mivel az ilyen madár a segítséged nélkül valószínűleg elpusztulna, a megfelelő segítségnyújtás csak javíthat a túlélési esélyén. 

A keleti sünpopulációkra a legnagyobb veszélyt az éjszakai gázolások jelentik, hiszen általában szürkület után keresik a táplálékukat (földigiliszta, csiga, sáska, madártojás és fióka, gyíkok, dög, lehullott gyümölcs). A fiatal sünök maguk is felfedezőútra indulhatnak, így csak abban az esetben szorulnak segítségre, ha a szülők tényleg elpusztultak (például a tavaszi/őszi avarégetés következtében). A sünök valódi téli álmot alszanak, az őszi alomban előfordulhat, hogy a kölykök nem érik el az átteleléshez szükséges 600 grammos testtömeget. 

A nagyobb testű madárfajok (gólyák, sasok) már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá), ezért ők is segítségre – fészekbe visszahelyezésre – szorulnak. 

Elsősorban a települési madaraknál például tőkés récéknél fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek, náluk csak akkor avatkozz be, ha esély sincs a biztonságos kirepülésre. 

Mit csinálj?

Először is próbáld minél pontosabban meghatározni, hogy milyen korú és táplálkozású madárfiókáról van szó. A legrosszabb, és szerencsére ritkább eset, hogy még csupasz és vak (néhány órás vagy napos, szinte mozgásképtelen) fiókát találtál. Általában azonban már valamilyen szinten fejlett fiókáról van szó. Az egyenes, csipeszszerű csőr rovarevő, a tövénél vastag, kúpos csőr magevő madárra utal; a kampós csőr, az erős karmos lábak a ragadozó madarakra jellemzőek, és ha a szemek egymás mellett, nem pedig a fej két oldalán helyezkednek el, akkor valamelyik bagolyfaj (például erdei fülesbagoly) fiókájával hozott össze a sors.

A következő lépés a fióka állapotának felmérése legyen. A sérült madár gyakran már leromlott állapotban van, repülni vagy futni sincs ereje. A mozdulatlanul kuporgás, gubbasztás, a csukott szem, a lihegés, a felborzolt tollazat, a letargia, táplálékkérés (tátogás, csipogás) hiánya rossz jel, a furcsán álló végtagok sérülésre (például törött szárnyra vagy lábra) utalnak; a remegés, furcsa mozgás hátterében mérgezés, agyrázkódás, öröklött idegrendszeri megbetegedés állhat.

Bár a madarak gyakran tűnnek törékenynek, mint minden vadállat, elképesztő élni akarással és tűrőképességgel rendelkeznek, gyakran olyan sebekből képesek felgyógyulni, amit az emberek többsége nem élne túl.

A megmentendő fióka egyik legfontosabb jellemzője, hogy megfogása egyszerű, gyakorlatilag csak vedd fel a földről. Lehetőleg ne állj a madár fölé, mert ez számára szokatlan és félelmetes, inkább guggolva közeledj. Ha a madár nem fér el a markodban vagy nagyon agresszív, a legjobb, ha leborítod egy pokróccal, ronggyal (pulóverrel, inggel), a fej letakarása megnyugtatja a vadállatokat. 

Mivel a cél a sérült vadállat mielőbbi eljuttatása a professzionális állatorvosokhoz, ne kezd el házilag kezelni a sebeket, a sérült csontokat. Inkább tedd a madarat egy - száraz fűvel, szalmával, újságpapírral - kibélelt szellőző lyukakkal ellátott papírdobozba. A lecsukott doboz védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű környezete segít megnyugtatni és sokktalanítani a madarat, csökkenti a vergődő mozgást. Így, már el tudod szállítani az állatot a megfelelő szervezethez. 

Úgy is segítheted az állatokat, ha a kertedben nem használsz rovarirtó szereket valamint megfelelő élő- és táplálkozó helyeket biztosítasz számukra például madár- és denevér odú, sün- és darázsgarázs, bogártanya, lepkelegelő, gyíkvár, békamenedék, madáritató- és etető kihelyezésével, komposztálással és kerti tó létesítésével.  

„Ha a kertben vagy egy részén engedjük a növényzetet szabadon burjánzani, s ha az ültetésben is körültekintőek vagyunk máris sokat tettünk azért, hogy a vadon élő állatok bejöjjenek a kertbe. Aki kertészkedik, gondoljon arra, hogy minden kert egy-egy kis természetvédelmi terület, s igyekezzék ehhez tartani magát. Gondoskodjék arról, hogy a kívánatos táplálékféleségek, rejtekhelyek, fészkelőhelyek minden állat rendelkezésére álljanak, amit csak be lehet csalogatni a kertbe.”

Hova tudod vinni?

Attól függően, hogy a két fenti kategória melyikébe tartozik az állat értesítsd a megfelelő szervezetet, ez vadászható fajnál a helyi vadásztársaság, míg védett vagy fokozottan védett fajnál a nemzeti park.

Magyarország egész területe valamelyik nemzeti parki igazgatóság illetékességi területébe tartozik. A legjobb, hogyha a talált fiókát vagy sérült madarat a legközelebbi madármentő állomásra juttatod el. Ha ez nem lehetséges vedd fel a kapcsolatot az illetékes nemzeti park természetvédelmi osztályával vagy közvetlenül a tájvédelmi körzet őrével, ahol bejelentést tehetsz. 

Magyarországon több állatkert, természetvédelmi szervezet is működtet természetvédelmi mentőhelyet, melyek feladata a sérült, legyengült vadon élő állatok, illetve a határállomásokon elkobzott védett fajok befogadása, szükség szerint állatorvosi ellátása. 

Az alábbi intézmények professzionális módon gondoskodnak a beérkezett állatok állatorvosi ellátásáról és gondozásáról. A nagyszámú megkeresés miatt azonban – tekintve, hogy évente több ezer állatról van szó – legtöbbjüknek nincs kapacitása arra, hogy bejelentés után a sérült állat begyűjtéséről, szállításáról is gondoskodjon. Azzal tudod segíteni a természetvédelmi munkát, ha a megadott címre beszállítod a talált sérült állatot. 

Kérdéses esetben, vagy probléma esetén előzetesen kérj telefonos tanácsot!

• Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) országos lefedettséget adó 12 állatkertje
• Hortobágyi Madárkórház Alapítvány
• Górés tanyai madármentő állomás Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 
• Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Chernel kerti Madárvédelmi Mintatelep (Telefon: 30/218-4942) 
• MME Fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomás (Benke Szabolcs: 20/519-2721)
• Madármentő Állomás Mályi (Lehozczky Krisztián: 30/689-2727)
• Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány (Dr. Berkényi Tamás: 30/946-4991)

A bekerülő állatok sorsa kizárólag azok állatorvosi és természetvédelmi helyzetétől függ: amennyiben mód van rá, természetesen az állatok megfelelő ellátást követően visszakerülnek élőhelyükre. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy az állatkertek és a természetvédelmi hatóságok gondoskodnak az állat fogságban történő elhelyezéséről. Ez sok esetben a faj védelmét szolgáló tenyészprogramokba való bekapcsolódást jelenti. A gyógyíthatatlanul beteg, szenvedő állatok esetében az állat fájdalommentes elaltatására (eutanáziára) kerül sor.

Amennyiben elhullott vadállatot találsz a helyi önkormányzatot – védett állat esetében a természetvédelmi hatóságot is – értesítsd!

Miért nem engedjük „csakúgy” szabadon a fogságban élő/felnevelt állatokat?

A fogságban tartott vadállatok szabadon engedése az állatvédelmi törvény rendelkezése szerint és etikai szempontból is tilos! Olyan ez, mintha egy elárvult és szorongós, szeplős háromévest, aki Chicagóban élt, valaki egyszer csak Dél-Karolinába küldene, mondván „úgy hallom, ott is élnek szeplős emberek”.

A fogságban felnőtt (esetleg kölyök/fióka kortól kézzel nevelt) vagy hosszú ideje fogságban élő állat megszokta, hogy a táplálékát nem kell keresnie, vadásznia rá. Ha zárt térben nőtt fel meg sem tanulhatta, hogyan kell élő zsákmányt elejteni, mik lehetnek számára élelemforrások.  Ezeknek az állatoknak egészen másféle képességeik vannak, mint vadon élő társaiknak, és a kultúrájuk is merőben más. Az ember jelenléte természetessé válhatott, még ha félelmet, elkerülést vált is ki belőle az emberi jelenlét, megszokta, hogy a táplálékhoz rajta keresztül juthat, ezért jelentős károkat okozhatnak. Táplálékát emberközelben fogja keresni, ami közben gazdasági kárt tehet, másrészt egy kézzel nevelt, hosszan fogságban élő állat, mivel nem fél az embertől, sokkal könnyebben támadhat rá (például párzási időszakban egy kézből nevelt őzbak akár meg is ölheti az embert). Ugyanígy nincs képe a rá veszélyt jelentő egyéb predátorokról sem (vagy azok számára indifferensek, azok közelségét is megszokta).

Az állat szülők ugyanis nem pusztán eleségforrások, a fészek/alomtestvérek pedig nem csak vetélytársak. A család szociális közössége különösen a fészekelhagyást követően válik fontossá, amikor a fiatalok a szülői mintát is látva megtanulnak alkalmazkodni a rendkívül összetett környezeti hatásokhoz. Bármennyire segítik is az ösztönök a néhány hete megszületett fiatalokat, a szülők követése, a fajtársak és más fajok megfigyelése és utánzása, az itatók, a jó táplálkozó helyek megtanulása jelentősen növeli a fiókák túlélésének esélyét. Erre szükségük is van, mivel az ivarérettség elérése előtti fiókahalál gyakran eléri vagy akár meg is haladhatja a 80%-ot. 

Ez alól nem kivételek az általunk nevelgetett fiatalok sem! Sőt, ha a tanulási, szocializációs és táplálási hiányosságokat is figyelembe vesszük, akkor az esélyei valószínűleg még rosszabbak. Mindezen felül az állat olyan betegségek hordozója lehet, amik fogságban nem fejeződnek ki, vagy csak enyhe tünetekkel járnak. Bármit teszünk is, a mentett fiókák többsége mindenképpen, és várhatóan a természetesnél nagyobb elhullási arányban el fog pusztulni az elengedést követően.

A leggondosabb emberi ellátás sem tudja pótolni a szülőket, mert mi valóban csak "etetőgépek" vagyunk a fogságban nevelkedő fióka számára. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a mesterséges táplálás és tartás nem lehet olyan célzott és változatos, mint a természetes, ami többek között toll- és csontnövekedési problémákat okozhat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fiókáknak/állatkölyöknek lehetőség szerint a szülei mellett a helye.

A fogságban felnőtt állat kikerülve veszélyt jelenthet fajának természetes populációira. Olyan betegségeket vihetnek ki, amik a zárt tartás miatt az állatok élete során még nem okoztak látható problémát, így a kezelő személyzet nem is tudhat róla, viszont a szabadon élő egyedek körében pusztíthat. Szintén káros lehet, ha az egyed túlél és szaporodási lehetőséghez jut. Hogyha az állat beteg vagy viselkedési rendellenességben szenved megmentése után, felnőtt korában pusztulhat el, vagy a betegségét, rendellenességét átörökítheti a kölykeibe, akik hasonló sorsra jutnak. Ugyanis egy beltenyésztés miatt káros mutációkkal terhelt genomú egyed kikerülése a vadpopulációba akár generációkra leronthatja az állományt.

Mindezek ismeretében kétszer is gondold meg, hogy melyik vadállatkölyköt/fiókát szeded össze és mented meg!

Hogyan történik a repatriáció?

Fajvédelmi programok során az állatok visszavadítása, azaz repatriációja megfelelően kidolgozott tervek alapján lehetséges. A fajspecifikus visszavadítási programok elkészítése a faj viselkedését, ökológiai igényeit, populációdinamikáját jól ismerő szakembert és komoly egészségügyi-, takarmányozási felkészítést igényel. E munka célja, hogy az így bekerült állatok minél nagyobb arányban természetes élőhelyükre visszakerülve szolgálhassák a faj fennmaradását.

A visszavadításnak két formája van, a „durva visszahonosítás” során az állatokat egyszerűen kirakják a természetbe, úgy, hogy valamennyi időre elég táplálékot is hagynak mellettük, ezzel szemben a „szelíd visszabocsájtás” alatt az állatokat fokozatosan szoktatják az eredeti környezetükhöz. Utóbbi alkalmazásakor nemcsak a rövid távú túlélési arányok sokkal jobbak, hanem a hosszú távúak is, azaz több állat éli meg a következő szaporodási ciklust. A feketelábú görényeknél például először a fogságban tartott nőstényt a kölykeivel együtt kiteszik egy elkerített területre, amelyen prérikutyák is élnek. A kölyöknek itt néhány hónap alatt meg kell tanulniuk vadászni, mielőtt végleg szabadon eresztik őket – általában az anyjukkal együtt. Ez a tapasztalat – odúban élni és elejteni a fennmaradásukat biztosító zsákmányt – kritikus fontosságú a későbbi, teljesen szabad életre való felkészítésben. 

Ezeknél a programoknál, ahol a végső cél az állatok visszahonosítása a természetbe különösen vigyáznak arra, hogy az állatokat ne tegyék túlságosan függővé az emberi gondozóiktól. A kaliforniai kondor fiókák nevelése során például a gondozók egy olyan kesztyűt viselnek, amely a felnőtt madarat utánozza. Azonban az is komoly problémákat és viselkedés zavarokat okozhat, ha nem a szülők nevelik az utódokat. A kaliforniai kondorok csoportos tenyésztése kudarcba fulladt, mert számos viselkedési rendellenességet eredményezett, úgy tűnt a fajnak szüksége van a szülői iránymutatásra. Ezért új rendszert dolgoztak ki, amely során a fiókák etetést és a gondozást az emberek végezték és egy mentor madár segítségével tanulták ki a repülés csínját-bínját. Nem csak a szülő hiánya, hanem egy nem megfelelő egyed is problémákat okozhat, a szorongó anyák által felnevelt főemlősökben kognitív, nyelvi és érzelmi hiányosságok egész sora alakulhat ki, ami megnehezíti kapcsolatukat majdani utódaikkal, illetve felnőttkorukban közösségük más tagjaival.

Irodalomjegyzék:

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról
1996. évi LIII. törvény a természet védelméről
79/2004. (V. 4.) FVM rendelet a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól
3/2001. (II. 23.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól
Jane Goodall, Gail Hudson, Thane Maynard (2010) – Nálatok vannak még állatok? Igaz történetek az állatok megmentéséről
Laurel Braitman (2014) – Állati őrültségek, Hogyan segítik önmagunk megismerését azt ideges kutyák és a kényszeres papagájok
Gerald Durrell és Lee Durrell (1987) – Az amatőr természetbúvár, Útmutató az élő természet tanulmányozásához
http://mvaat.dev3.com/node/80
http://www.mme.hu/
http://fehervariallatotthon.hu/hu/hir/elarvult-sun-felnevelese
http://sunbarat.hu/sunt-talaltam-mit-tegyek