Hilda vágya, hogy ne legyen több csimpánz elszigetelve, ne legyen több elefánt leláncolva, ne legyen több tigris alultáplálva. Felkarolja azokat, akik még keveset tudnak és megtanítja őket, hogyan legyenek hang azok helyett, akik nem tudnak beszélni, védelmező azok helyett, akik nem tudnak menekülni és megmentő azoknak, akik nem tudják megmenteni magukat.

A fogságban élő csimpánzok őrangyala
• közel 30 éves tapasztalattal rendelkezik egzotikus fajok állatkerti tartásáról, gazdagításáról és képzéséről
• környezetgazdagítási szakértő, tréner, oktató, kutató, viselkedési menedzser
• karrierjét a fogságban élő főemlősöknek szentelte, valamit több száz más faj számára igyekszik környezet és viselkedésgazdagítást biztosítani, hogy boldogok, egészségesek és kíváncsiak lehessenek
• szenvedélye az állatjólét, a környezetgazdagítás és a globális védelem
• ingyenes vagy olcsó, újrahasznosíthatóan kivitelezhető ötletekből egyszerű, gyors programokra szakosodott
• elősegíti és felügyeli az állatkertek munkáját, fokozza a fogságban tartott állatok mentális jólétét, faj-megfelelő viselkedését (táplálkozás, kölyökgondozás)
• segíti az állatok összeszoktatását, a traumatizált és a viselkedés problémás egyedek kezelését
• előadásokat és workshopokat tart különböző témákban pl. kifutó növelés, állat képzés, protokollok
• nagykövetként konzultál az állatkertekkel állatjóléti kérdésekről helyi, nemzeti és nemzetközi szinten (India, Izrael, Katar, Egyiptom, Egyesült Arab Emírség, Mexikó, Paraguay, Argentína, Chile, Kína és más országok)
• az AZA (Association of American Zoos and Aquariums) viselkedés tudományos tanácsadó csoport (BSAG) tagjaként segítséget nyújt, hogy minél több állatkert AZA-akkreditált intézmény lehessen
• számos cikk szerzője a National Geographic-nál és hamarosan bemutatásra kerül a róla szóló dokumentumfilm „Egy hét csere” címmel

„Csinálom a munkám, mert szeretem ezt.
Meg tudom mutatni az embereknek, hogy nem tehetetlenek és nem kell reménytelennek lenniük. Még akkor sem, ha nincs pénzük, se erőforrásaik, akkor is képesek sokkal jobban gondoskodni… Ti vagytok ezeknek az állatoknak a gondozói, az életük a ti kedvességetektől függ, attól, hogy mennyire szeretitek őket és mennyire törődtök velük. Ti kell, hogy legyetek a szemük, a fülük. Ők nem tudják elmondani a problémáikat, nem tudnak beszélni hozzátok. Nektek az a mindennapi kötelességetek, hogy a legjobban teljesítsetek értük.
Egy hetem van, hogy változást hozzak.”

Mi vonzott ahhoz, hogy a karriered az állatok gondozásáról szóljon?
Hilda Budapesten született és tipikus városi lányként nőtt fel, de a nyarakat a nagyszüleinél töltötte. Már nem emlékszik sok mindenre, de arra igen, hogy növények és állatok vették körül, mindenhova mezítláb ment, gyümölcsöt evett a fákról, etette a csirkéket és takarított az istállóban.
„Még mindig emlékszem a csodálatos pajta szagra – a friss szalma, a tehenek lehelete és a tej illata! Azt hiszem így kezdődött minden. Mindig tudtam, hogy állatokkal fogok dolgozni.”
Akkoriban a legtöbb ember úgy gondolta, hogy csak a férfiak foglalkozhatnak nagy állatokkal, a nők inkább maradjanak otthon és gondozzák a gyerekeket. Ennek ellenére Hildának érettségi után sikerült elhelyezkednie a Fővárosi Állat- és Növénykertben, mint állatgondozó (kisemlősökkel foglalkozott és kézből nevelte az állatkölyköket, majd egy csimpánz családdal dolgozott). Tanulmányait az ELTE-n folytatta, ahol a biológia-földrajz szakot végezte el, ezt követően 26 éves korában férjével az USA-ba költöztek.

Miért pont a csimpánzok?
1989-ben kezdett el dolgozni az Arizonai Főemlős alapítványnál, ahol csimpánzokról kellett gondoskodnia. Ez a tapasztalat gyökeresen megváltoztatta az életét: a csimpánzok teljesen új szintre emelték a problémamegoldó képességét és a türelmét.
„Míg néhány faj rendkívül intelligens, véleményem szerint a csimpánzok állnak a legközelebb az emberhez viselkedési szempontból. A szociális készségeik, a politika, a ravaszság, szeretet, gyűlölet, együttérzés, hazugság, csalás, gyász, csókolózás, ölelgetés, gyilkolás, védelmező- ápoló viselkedés, önzetlenség stb. teljesen emlékeztet az emberekre. A rövidtávú memóriájuk jobb, mint az embereké: ők is beszélgetnek veled, hazudnak, meggyőznek dolgokról, vagy új definíciókat alkotnak, ha nem ismernek egy szót.”
A munka felejthetetlen élmény volt, ami kitörölhetetlen benyomást tett rá, és rendíthetetlen szószólója lett a csimpánzoknak.
„Ha 85 csimpánzzal kell együtt dolgoznod és új emberként kerülsz közéjük, az életed már soha nem lesz ugyanaz. Az állatok minden nap próbára tesznek: ha kiabálsz vagy fizikailag próbálsz rájuk hatni, akkor semmit nem tudsz elérni, csak utálni és félni fognak tőled. Ahelyett, hogy megpróbálnád megváltoztatni őket, téged kell befogadniuk. Ha kedves vagy és soha nem élsz vissza a bizalmukkal, lehet, hogy olyan szerencsés leszel, hogy megtapasztalhatod a varázslatot. A mély szeretetet, bizalmat, megértést és barátságot, amit soha nem gondoltam volna az ember és más fajok között. Minden egy teljesen új szintre kerül, és hirtelen el sem tudod képzelni, hogy ne dolgozz velük.”

Hogyan kezdődött el az állatkertes projekt?
2002-ben lett Viselkedésgazdagítási és Nemzetközi Állatjóléti koordinátor a Phoenix Állatkertben, ahol különböző fajokkal dolgozott, de mindig a főemlősök maradtak a középpontban. Elindította és felügyelte az állatkert átfogó viselkedés- és környezetgazdagítási programjait és állatképzésből mentorálta a személyzetet, gyakornokokat valamint önkénteseket.
2006-ban részt vett egy konferencián, ahol a gazdagításról szóló előadása után folyamatosan csöngött a telefonja és elárasztották az emailok más állatkertekből, hogy ők miként tudnának hasonló programot csinálni.
2007-ben a ChimpanZoo igazgatója, Virginia Landau vette fel vele a kapcsolatot egy közös kooperatív munkára. Aminek eredménye egy egyedülálló projekt lett: Hilda elutazik a világ állatkertjeibe, hogy segítsen az állatjólét javításában. Bizonyos - például fejlődő országokban lévő - állatkertek korlátozott ismeretekkel rendelkeznek, nincsenek megfelelő anyagi és fizikai körülményeik, így a vadállataik gyakran egyedül élnek egy steril környezetben (beton padló, nincsenek mászó és pihenő helyek). Sokszor alultápláltak, sérültek és különböző viselkedés problémáik vannak. A problémát bonyolítja, hogy mikor Hilda meglátogat egy ilyen intézményt, általában csak egy hete van a fejlesztésekre. A fennmaradó időben értékel, tárgyal és improvizál, azonnali változásokat hoz létre korlátozott forrásokból. Az állatkerti dolgozónak kezdetben gyakran vannak kétségei és félelmei a javasolt változtatásokkal kapcsolatban, de az egy hét végére általában megváltoznak az érzelmeik.

Miért fontos szerinted a környezetgazdagítás?
„ Az emberek azt hiszik, hogy a viselkedésgazdagítás nem más, mint szórakoztató állatok, akiknek egy játékot dobtak.”
Függetlenül attól, hogy a viselkedésgazdagítás során változások történnek az állat kifutóján, takarmányában, az eredeti cél az, hogy az állatok lehetőséget kapjanak természetes viselkedéseik végzéséhez, akár csak a vadonban.
„Ha egy gazdagító eszközt adsz az állatnak, lehetősége van választani, hogy kölcsönhatásba lép vele, vagy nem. Ez a nagy különbség. Pont, mint az embereknél. Ha nincs más választása úgy érzi tehetetlen, reménytelen, dühös és depressziós lesz.”
Lehet, hogy nem szép az emberi szemnek egy környezetgazdagítás, de a kulcsszó itt a funkcionalitás. A cél, hogy ösztönözzük az állatot a természetes képességeinek használatára, ezáltal elősegítsük a fajnak megfelelő viselkedéseket. Ez egyfajta kontroll a környezetükkel szemben, ami lehetővé teszik számukra a döntéseket, és új tapasztalatokat biztosítanak.
„Fontos az állatgondozóknak megérteni, hogy még egy bot és egy pohár joghurt vagy egy doboz is enyhítheti az állat bénító unalmát.”
A vadon élő állatok egy összetett és változatos élőhelyen élnek, ahol szélesebb körű természetes viselkedést mutatnak, melynek legtöbbje saját döntés (alvás, élelemkeresés, tisztálkodás, harc a fajtársakkal stb.). Tehát egyfajta kontrollal rendelkeznek a környezetükkel szemben. A fogságban tartott állatok viszonylag kicsi, zárt élőhelyeken élnek, ahol nincs akkora komplexitás és nagyobb a kiszámíthatóság. Ezért is mutatnak sokkal kevesebb természetes, fajra jellemző viselkedést, hiszen korlátozottak a lehetőségeik, és gyakran döntöttek helyettük. Ez a mi emberközpontú elképzelésünk, hogy azt hisszük tudjuk mi a legjobb nekik. Így viszont az állatoknak sokkal kevesebb lehetőségük van a környezetük kontrollálására. A valódi szabadságot nem a kifutó, hanem a döntési szabadság határozza meg. Azáltal, hogy (viselkedés és környezet) gazdagítást végzünk az állatnak egy választást biztosítunk, hogy mikor, hol, hogyan és hogy akar kölcsönhatásba lépni valamivel, vagy úgy dönt, hogy figyelmen kívül hagyja azt. A környezetgazdagítási programok segítenek az állatkerteknek megérteni és kivitelezni az alapvető állattartási eljárásokat.
„Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy az oktatás a kulcs.”

Mi különbözteti meg a jó állatkerti élőhelyet a szegénytől?
„A funkcionalitás. Az emberek általában azt hiszik, azért nem tudnak jó élőhelyet biztosítani, mert nincs pénz, a kifutó túl kicsi, vagy olyan kiállítást hoznak létre, ami tetszik az emberi szemnek, de az állatok nem tudják hasznosítani. A kérdés az, hogy egy kifutót hogy lehet felhozni egy olyan szintre, hogy kiszolgálja az állat szükségleteit.”
Hasznosítva van mind a három dimenzió vagy minden állatnak ugyanolyan kis helye van? Ha a ketrec alja beton vagy meg kell szüntetni azt, vagy biztosítani az állatnak almot, hogy kiválaszthassa hol szeretne lenni. A beton egy egészségtelen merev felület, amit az állat nem tud manipulálni. Van az állatnak magánélete? Mit tud csinálni a kifutóban? Milyen takarmányt kap és mikor? Használhatja a mentális képességeit? Egyedül van vagy szociális csoportban?

Mit gondolsz, hogyan segíthetnek az állatkertek megmenteni a csimpánzokat?
(Mint mindig) az oktatás a kulcs. Ha az emberek megértik, hogy a csimpánzok nem tudnak fennmaradni, ha kis korban elszakítják és elszeparálják őket a társaiktól (ugyanúgy ahogy az embereknél, a párzás nem ösztönös, hanem tanult viselkedés). Ha nem választják külön a hímeket. Mert ha ezt továbbra is így folytatják, a fogságban élő csimpánzoknak nem lesznek megfelelő szociális készségei arról hogyan kell táplálkozni, szaporodni vagy utódot nevelni.

Mi a legnehezebb része a munkádnak?
A szakmán belül, azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, mindennel találkoztam. Láttam szenvedő állatokat a legszörnyűbb körülmények között a világ minden táján. Láttam állatokat (nem csak csimpánzokat) éhesen, bántalmazva vagy elmebetegen valamelyik sarokban egy üres ketrecben. Láttam üres tekinteteket, amiket soha nem lehet elfelejteni. Néha úgy érzem reménytelen, tehetetlen és dühös vagyok. Ilyenkor sokat segítenek a hasonlókat megélt barátaim, mint például Jane Goodall. Amikor beszélek vele úgy érzem bármit meg tudok csinálni és nincsen semmi baj.

Mire vagy a legbüszkébb?
„Amikor látom, hogy az állat megkönnyebbült.”
Ha egy állat, aki mindig egyedül ül egy üres beton ketrecben inaktívan és letargikusan, majd miután megtörténik a változás békésen keresgéli az élelmet a szalma között, rágja a friss takarmányt, játszik az új játékokkal vagy csak boldogan pihen valami kényelmesen szemben a betonnal. Ez a kedvenc része a munkámnak. Vagy ha látok egy kölyök csimpánzt, aki fut át a ketrecen a nyitott ajtón át, miközben a pótanya kinyitja a karját és hosszú ideig csak ölelik egymást, mintha biztosak akarnának lenni abban, hogy soha többé nem lesznek egyedül – erre a pillanatra vagyok a legbüszkébb. És közben te csak állsz ott és csendesen siratod a pillanatod, és tudod, hogy ezentúl minden rendben lesz.

Irodalomjegyzék:

http://voices.nationalgeographic.com/2016/08/07/phoenix-zoo-and-jane-goodall-institute-join-forces-to-improve-animal-welfare-around-the-world/ 2017.01.25
http://news.janegoodall.org/2016/11/16/qa-hilda-tresz-guardian-angel-captive-chimps/ 2017.01.25
http://kjzz.org/content/409055/puzzles-mud-and-animal-welfare-phoenix-zoo-and-around-world 2017.01.25
http://phoenixzoo.org/2016/04/20/8382/ 2017.01.25
https://www.facebook.com/a.week.to.change/?ref=nf 2017.01.25