Rolf Peterson, kutató, több nyarat töltött a kanadai Royale Szigeten felesége, Candy társaságában a Wolf-Moose Projekten dolgozva. A projekt a világ leghosszabb ideje - 55 éve - futó tanulmánya a maga nemében. A sziget az egyetlen hely a Földön, ahol beavatkozás nélkül élnek ragadozók és prédaállataik (szarvas, őz, jávorszarvas). A farkasok fénykorában egész éjjel hallani lehetett az üvöltést, ami garantálta a vadvilági élményt a Royale Szigetre látogatóknak. Az éjszakák most már némák. Már csak 8 felnőtt farkas maradt a szigeten.

Bár a farkasok nem őshonosak a szigeten – azaz nincs bizonyíték szaporodó közösségekről a 2. világháború előttről – az 1980-as években 50 példány élt itt. Azóta az állomány folyamatosan csökken, és nagy fokú a genetikai leromlás a betenyésztettség miatt. Rolf Peterson és kutatótársa, John Vucetich 15 éve nem találtak egészséges csontvázat. Az állatok kezdik mutatni a leromlás jeleit, az egyik nőstény farkas szülés közben elvérzett. A korábbi 14%-hoz képest az elmúlt két évben csak 2% a farkasok által okozott haláleset a jávorszarvasok körében. Bár több tényező is közrejátszik – például az 1981-ben behozott pavrovírus – Rolf és Vucetich szerint a farkasok csökkenésének oka az éghajlat változás. A jég lefedettség a Nagy-tavakon 70%-al csökkent 1973 óta, és a vízhőmérséklet folyamatosan növekedett. A jég eltűnésével megszűntek azok a folyosók, melyek összekötötték a Royal Szigetet Ontarioval, és lehetővé tették a farkasok vándorlását. Az 1940-es, 50-es, 60-as években minden második évben kialakult a jéghíd. Ma minden 15. évben alakul ki egy.

Rolf azt szeretné, hogy a Nemzeti Park Szolgálata mentse meg a farkasokat: hozzanak új farkasokat a szigetre és frissítsék fel a génállományt. Amit kér, az valójában egy nagyobb pénzkiadás egy maroknyi állat körül. Ez egy vitatott téma, hiszen lehet, hogy csak rontanának a dolgokon, és a klímaváltozás problémája attól még fennáll. Jon Jarvisnak, a Nemzeti Park Szolgálat vezetőjének három lehetősége van: hagyja kihalni a farkasokat, és rábízza a dolgot a természetre. Néhány farkassal frissíti az állományt, vagy teljesen új farkasokkal népesíti be a szigetet. Bármit is választ, annak hatása lesz a Nemzeti Park Szolgálatára,valamint a sziget élővilágára, amelybe évek óta nem avatkoztak be. Döntenie kell, az idő telik.

A Wolf-Moose Projekt részeként gyűjtik és rendszerezik (sorszám, az állat kora, megtalálás helye, valószínűsíthető halál oka) a jávorszarvas koponyákat. Így mérik, hogy mennyi állatot öltek meg a farkasok, és mennyi hullott el természetes úton. Rolfnak van a legnagyobb ismert gyűjteménye jávorszarvas agancsokból a világon – több mint 180 darab rendszerezett koponya.

Volt néhány évtized a 20. században, amikor a jávorszarvasoknak nem voltak természetes predátorai a szigeten. A hiúzok már kihaltak és a farkasok még nem érkeztek meg. A Royale Szigeten hatalmas demográfiai robbanás következett be. Egy biológus, aki 1929-ben járt ott 3000 egyedre becsülte a jávorszarvas populációt – ez fenntarthatatlan állomány. A szakértők azt jósolták, hogy az állomány összeomlik, és igazuk is lett. 1934-re akkora pusztítást okoztak a jávorszarvasok a balzsamfenyő állományban, hogy kezdtek éhen halni. Alig néhány év alatt a populáció 400-500 egyedre csökkent. Vannak helyek a Royal Szigeten,ahol még mindig küzdenek, hogy a balzsam fenyő felépüljön a jávorszarvas pusztításból.

Az állat, akit képzel, válaszol a kéréseidre?
Megcsinálja a viselkedést, amit kértél?

Nagyszerű! Ez két dolgot jelent:
• Sikeresen kommunikáltad az állattal, hogy mi az, amit szeretnél, hogy megtegyen ÉS
• Az állat motivált volt, hogy megtegye, amit kérsz.

Végül is a kommunikáció és a motiváció a kulcsa a sikeres állattréningnek.

De mi van akkor, ha az állat nem azt csinálja, amit kértél? Ez is megtörténhet.
Nos, ez szintén két dolgot jelent:
• Nem elég sikeresen kommunikáltad, hogy mit szeretnél az állattól, VAGY
• Az állat tudja, hogy mit szeretnél, de nem motivált a feladat elvégzésében.

Más szóval, ahhoz, hogy a kívánt viselkedés előforduljon, mind a kettőt kezelned kell.

Ebben a blogbejegyzésben az állat motivációját befolyásoló néhány tényezőt fogom elemezni. Tehát feltételezzük, hogy jól kommunikálsz, így az állat megérti a feladatot (ez magában foglalja a helyes kritériumok alkalmazását, a jó időzítést, és ismered a hét viselkedésmódot is, valamint ezeket sikeresen tudod tanítani).

Lehet, hogy az állat nem elég motivált, így te nem látod a kívánt viselkedést. Hozd be a Jee – Ne mérleget, hogy megértsd, mi folyik itt.

Minden képzési folyamatban a Jee oldalnak meg kell küzdenie a Ne oldallal, hogy végül az állat úgy döntsön a te kérésednek megfelelő viselkedést választja. A motivációs egyensúly a Jee oldalon összefügg két fontos fogalommal: megerősítők és kapcsolatok.

A Jee – Ne mérleg. Azok a tényezők, amik növelik a valószínűségét, hogy az állat megteszi a viselkedést (Jee oldal): az általunk kínált megerősítők és az adott egyénnel való kapcsolat. Azok a tényezők, amelyek csökkentik a valószínűségét, hogy az állat bemutassa a viselkedést (Ne oldal): zavaró vagy averzív ingerek, amelyek az aktuális környezetben vannak.

A Jee oldal – megerősítők
Kezdjük a megerősítőkkel. Az elsődleges (veleszületett) megerősítők olyan ingerek és események, amelyekért az állat ösztönösen dolgozni fog, nem szükséges hozzá előzetes tanulás. Ilyen elsődleges megerősítő például az élelem; néhány zavarhatja a gyakorlást, míg megint mások segíthetnek. Annak érdekében, hogy sikeresen képezhess, ismerned kell az összes elsődleges megerősítőt.

Ezek a következőek:
• élelem
• víz
• játék (tevékenység): nem minden fajtája és nem mindig, mert felfokozott izgalmi állapothoz is vezet, de segíthet az alacsony szintű félelem leküzdésében
• szenzoros stimulációk: hallás, szaglás, látás, tapintás; a simogatás lehet büntetés egy olyan állatnák, aki nem értékeli az ilyet pl. varangy; de lehet megerősítés egy másik fajnak, az ismerős ember gyengéd érintése oxitocint és endorfint szabadít fel, lassítja a szívverést, csökkenti a vérnyomást, ezáltal megnyugtatja és lelassítja az állatot – kapcsolatot épít
• kedvenc helyek: az állatoknak vannak veleszületett preferenciáik bizonyos helyek iránt, általában itt zavaró tényezők vannak, így nehezebb velük dolgozni, érdemes külön felépíteni a fókuszált figyelmet 
• búvóhely: az ehhez való hozzáférés igen erős elsődleges megerősítő (pl. patkányok számára a nyílt területen felkínált doboz), egyes fajoknál érdemes ilyen biztonságos helyen kezdeni a tréninget
• figyelem: sok nem kívánatos viselkedést erősítünk meg akaratlanul azáltal, hogy felfigyelünk rá (pl. a kutya nyüszögése)
• szociális társaság: néha megnehezíti a munkát (pl. a bárányok akkor tudnak nyugodtan dolgozni, ha legalább hárman vannak)
• reprodukciós lehetőség: pl. a hím delfinek számára a nőstények jelenléte a jutalom a bemutató végén
• kontroll: az állat döntheti el, hogy mit választ (pl. melyik trénerrel szeretne dolgozni)
• erőforrások

Egy környezetgazdagító elem szintén jó megerősítő lehet, a szalmával kitömött kecskebőr labda nem csak játék, hanem szenzoros stimuláció, és értékes erőforrás is egyben.

A te feladatod olyan megerősítőt találni az állatod számára, ami elég jó, hogy dolgozni akarjon veled. Ha az állat dekoncentrált találd ki, hogyan tudod megszüntetni a zavaró tényezőket. Nincsen 100% megerősítő, minden, ami az állatban (hangulat, egészség, telítettségtől, kielégültség, bizalmasság) és a környezetben (pl. zavaró hatások) történik befolyásoló tényező. Éppen ezért jó, ha többféle megerősítő van a tarsolyodban.

A Jee oldal – kapcsolatok
Kaphatsz olyan viselkedést az állattól, amit még nem ismer? Ha ideálisak a körülmények, akkor igen. Megfelelő környezetben, szuper megerősítőket kínálva a mérleg a te javadra billen, így a Jee oldal nyer. Az állat azt csinálja, amit kérsz.

Csabinak korábban rossz élménye volt egy másik belső hellyel, a 2 éve tartó tréningnek köszönhetően olyan viselkedést is megcsinál a kedvemért, amiben még nem érzi magát 100% magabiztosan.

De, ha averzív vagy zavaró tényezők vannak jelen, akkor egy ismeretlen trénerrel lehet, hogy nem fog együttműködni az állat; és a Ne oldal nyer. Bizonyos kontextusban, megalapozott kapcsolat nélkül ugyanazok a megerősítők nem elegendőek a mérleg átbillentéséhez. De csak változtasd meg az oktatót egy ismerős személyre, és az állat máris teljesíteni fog.

Akkor mi is a kapcsolat, és hogyan építesz egyet? Gondolj úgy egy kapcsolatra, mint a múltban felhalmozott megerősítésekre. Egy igazi bizalmi számlát fokozatosan töltünk fel, azáltal, hogy összekapcsoljuk magunkat mesés eseményekkel.

Úgy tudsz felépíteni egy kapcsolatot, ha az összes elsődleges megerősítőt elhozod magaddal. Így az állat idővel megtanulja, hogy nagyszerű dolgok történnek melletted: étel és szórakozás, szeretgetés és kényelem.

Az alábbi tréning során a látogatók jelenléte zavaró tényezőként hat - Csabi ki is tekint a helyzetből - de a motiváció és a kapcsolat mégis a Jee oldalra billenti a mérleget és tovább dolgozik velem.

Ez az egyik oka annak, hogy ne akarj büntetést használni a tréningjeid során: az averzív ingerek használata elkerüléshez, agresszióhoz és az ember-állat kapcsolat megszakadásához vezethet.

Az állat motiválására rengeteg lehetőség van a megerősítők és a kapcsolatok optimalizásával a Jee oldalon; valamint a potenciális zavaró tényezők kezelésével és az averzív ingerek minimalizálásával a Ne oldalon.

Irodalomjegyzék:

https://zoospensefull.com/2018/12/21/the-yay-and-nay-balance-optimizing-reinforcers-by-karolina-westlund/?fbclid=IwAR3s-GCXZ4zoAOAqqjpLQOhoaFhv_WA30aV8n9yV9OEfXxslpOt0N4Hq_3w  2019.01.02

Ha megemlítjük az állattréninget mindennemű fizikai kapcsolat nélkül, a legtöbb embernek az jut eszébe, hogyan tanítunk meg egy kutyát ülni jutalomfalat segítségével. De valójában a modern tudományos alapú vadállattréning eredetileg nem a kutyákra, hanem a delfinekre vezethető vissza. A vízi emlősök oktatóinak nem kellett erőszakot alkalmazniuk az edzéseik során vagy közvetlen kapcsolatot létesíteniük az állataikkal. 

Napjainkban a delfinekkel már évtizedekkel ezelőtt is alkalmazott módszereket meglepően sok vadállatfajjal használják, csimpánzoktól kezdve (nem annyira meglepő) egészen a lepkékig (elég meglepő). A természetvédők azt találták, hogy az állattrénerek módszerei hatékonyan tudják segíteni az állatok védelmét az eredeti élőhelyükön is. 

Az a koncepció, hogy tréningezzünk vadon élő állatokat a saját környezetükben furcsának tűnhet a legtöbb ember számára – egyetért ezzel Ken Ramirez is –  ennek az lehet az oka, hogy rossz elképzelésük van a tréningről. „Egy nagy tévedés az, hogy mi is a tréning” – mondja ő. „ Az egyszerű definíció szerint tréning nem más, mint tanítás, és a tanítás nem egy természetellenes dolog.”

A vadon élő állatok is megtanítják az utódaiknak, hogyan találják meg a táplálékot és miként kerülhetik el a ragadozókat, folyamatosan tanulnak a környezettel való kölcsönhatás révén. „Az egyetlen dolog, amit a profi tréner tesz az ennek a tanulásnak a segítése.”

Állatkerti tanulás
Ramirez 40 éves tapasztalattal rendelkezik állattréning terén, amiből több mint 25 évet a Chichagoi Shedd Akváriumban töltött. Írt egy könyvet a fogságban élő állatok pozitív megerősítéses tréningjéről. Ezeket a módszereket alkalmazva a világ bármely állatkertjében dolgozó trénerek képesek megtanítani állataiknak, hogy szívesen működjenek együtt velük az állatszállítások vagy állatorvosi vizsgálatok során.

Az állatkerti gondozók jutalommal tréningezik a vadállatokat, hogy érzéstelenítés vagy altatás nélkül is megengedjenek olyan állatorvosi procedúrákat, mint a fogmosás, paták körmölése, injekciók és vérvétel – így az ismeretlen akciók pozitív tapasztalatokká válnak a fogságban élő állatoknál. 

„Az állatok részt vesznek a képzésen, hiszen ez egy szórakoztató dolog, ahol játszhatnak” – mondja Ramirez. „Ha egy tigrist szeretnél megtanítani állatorvosi viselkedésekre, mindig adj neki egy nagy húsdarabot vagy egy izgalmas játékot, így az egész gyakorlás egy buli lesz, amin érdemes részt venni.”

Ez nem különbözik attól, ami a természetben történik, például, ha egy állat felmászik egy bizonyos fára és ott ehető gyümölcsöt talál újra és újra vissza fog térni oda, ahol pozitív ingerek várták.

Ha figyelembe vesszük ezt a tényt, rájövünk, hogy minden állatot lehet képezni, még azt is, akit nem gondolunk „okosnak”. Ramirez például egyik alkalommal 10 000 lepkét képezett ki egy műsorra, ahol a rovarok három különböző csoportban és időpontban repültek A-ból B-be.

„Akár egy pillangóról beszélsz vagy a Harvard diplomáról, mind ugyan úgy tanulunk.” – mondja Ramirez.

Képzés távolról
Az állatkertben élő állatok képzése segít a jólét megőrzésében és nagyon hasznos, hiszen hozzájárul az állat és a gondozó közötti kapcsolat kialakításához. De ezeknek a technikáknak az alkalmazása a vadonban sok kihívással jár. Például, közeledsz egy vadon élő állathoz, mivel tanítani szeretnéd, de nem akarod, hogy az emberekhez kösse a jutalmat – hiszen az egyik legfontosabb fajvédelmi lecke, amit egy vadállatnak meg kell tanulnia, hogy elkerüljön minket, mert az ember gyakran a legveszélyesebb teremtmény a dzsungelben. 

Ezért azoknak a trénereknek, akik a vadonban élő állatokkal dolgoznak meg kell találniuk a módját a távolról jutalmazásnak, az állat territóriumán belül.

Az egyik ilyen folyamatban lévő projekt, aminek tervezésében Ramirez is segít, az a Sierra Leone-i vad csimpánz csapatot érinti. A trénerek egy olyan viselkedésből indultak ki, amit már korábban is mutattak az állatok – egy vagy több csimpánz kiáltozni kezdett, ha ismeretlen embert látott. A trénerek célja az volt, hogy az egész csapat egyformán jelezzen, ha orvvadászokat látnak, és mindezt olyan hangosan tegyék, hogy a közeli természetvédelmi állomáson is meghallják az őrök.

A trénerek egy távolról vezérelhető PVC-csövekből álló vezetékrendszert terveztek, ami egy gombnyomással képes volt gyümölcsöket juttatni a fákra. Ha egy csimpánz felkiáltott, amikor ismeretlen járművet vagy embert látott finom falatokkal gyorsan megerősítették a viselkedését. 

„Az állatok megtanulták, hogyha idegent látnak, és úgy kiáltoznak, ahogy csak a torkukon kifér, akkor hirtelen gyümölcsök és rovarok jelennek meg a fákon.” – magyarázza Ramirez. Ebből kifolyólag hosszú ideig az egész csapat következetesen együtt kiáltozott, vészjelzést adott le. A projekt a 2000 években kezdődött és 80% csökkentette a csimpánzok orvvadászat általi eltűnését. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a lecke a csimpánzok kultúrájának részévé vált: a felnőtt egyedek megtanították ezt a viselkedést az utódaiknak is.

Leckék a visszavadításhoz
Egy korábbi példa, amikor az állattréning segített egy természetvédelmi projekt kivitelezésében, az a kaliforniai kondorok fogságban történő tenyésztése és visszavadítása. A biológusok körültekintően figyeltek arra, hogy elkerüljék a fiókák emberre imprintálódását. Úgy neveljék fel a madarakat, hogy soha nem láttak embert – így nem kötötték hozzá a táplálékot és a gondoskodást. De amikor szabadon engedték az első fogságban felnőtt madarakat, váratlan problémával szembesültek. 

Ekkor felhívták Steve Martin-t, akinek évtizedes tapasztalata van madár tréninggel kapcsolatban, hiszen több mint 100 különböző állatkertben dolgozott világszerte.

Martint egy völgyben fekvő városba vitték, ahol szabadon engedték a madarakat. Ő rögtön felismerte a problémát: „A kondorok leszálltak az utakra, a házakra és a villanyvezetékekre, ahol áramütést szenvedtek.” – mondta.  „Leszálltak egy kis kávéházba, ahol az emberek hamburgerrel és hotdoggal etették a madarakat. Kaliforniai kondorok voltak mindenütt.”

A biológusokat teljesen elkápráztatta ez a természetellenes viselkedés. De Martin azonnal tudta, hogy mi történt: senki nem tanította meg a kondoroknak, hogy viselkedjenek úgy, mint egy vad kondor.

„A vadonban élő kondor keselyűk két évet töltenek a szüleikkel. Ekkor sajátítják el a túléléshez szükséges készségeket. Tanulnak arról, hogyan kerülhetik el a veszélyeket és miként találhatnak táplálékot.” – mesélte. A tudósok „szülői felügyelet nélkül hagyták a fiatal kondorokat, jó szerencsét kívántak nekik és egyszerűen szabadon engedték őket a megfelelő időpontban.” 

Vízágyúkat használtak, hogy elüldözzék a madarak a városból, de ezzel csak azt érték el, hogy a kondorok megtanultak félni a tudósoktól. „A szomszédok el tudtak sétálni mellettük, de ha meglátták az autókat vagy az egyenruhát elrepültek” – mondta frusztráltan Martin, aki 2000 és 2010 között dolgozott a projekten.

Martin felismerte a probléma valódi gyökerét: „Rossz kérdést tettek fel: Hogy tudjuk megállítani a kondorokat, hogy bejöjjenek a városba?”. A jó kérdés így hangzik: „Mit szeretnénk, hogy csináljanak?” – ahelyett, hogy megpróbálnánk büntetni a nem kívánatos viselkedést (a városba mennek), a kívánt viselkedésre kell fókuszálni, tehát, hogy a hegyekben maradjanak.”

A megoldást a madarak elengedési metódusának megváltoztatása jelentette. Kezdetben a szabadon engedett madarak életében minden állandó volt: az etetés napja, időpontja és a táplálékféleség típusa is. Martin azt kérte a tudósoktól, hogy kezdjék el variálni a táplálékféleségeket és a kihelyezés időpontját. „Azáltal, hogy változatosságot vezettünk be – az élelem típusát, mennyiségét és helyét illetőleg – a kondorok elkezdtek gondolkodni.” – mondta ő. Mivel a kondorok azt tapasztalták, hogy a táplálék bármikor felbukkanhat a vadonban ezért érdemes ott maradni és várni.

Egy másik fontos tanulság: a csapatnak úgy kell viselkedni, mint a szülőknek és meg kell tanítani a kondoroknak, hogy az emberek potenciálisan veszélyesek lehetnek – érdemes tőlük távolságot tartani – hiszen csak így tudják elkerülni a madarak a lelövést. 

A tanítási lehetőség adta magát: mikor a kondorok tollai még fejlődnek, a kutatóknak néhányszor meg kell fogniuk a madarakat, hogy elhelyezzék rajtuk az egyedi azonosítókat és ellenőrizzék az egészségüket. A tréning, ami az emberek elkerülését eredményezte a következőképp zajlott: a gondozók gyorsan elkapták a madarakat és rájuk rakták a lábgyűrűt valamint elvégezték a szükséges teszteket. 

„Az első alkalommal, amikor a kondorok meglátták az ösvényen az embereket még kíváncsiak voltak és nyugodtan ültek az ágakon. Ezután 14 ember jött be a röpdébe hálókkal, de a kondorok csak ültek és néztek rájuk, hiszen nem tudták mi fog történni – emlékezett vissza Martin. Ezek az emberek felmásztak a fákra és megfogták a madarak lábát vagy szárnyát.”

A madarak határozottan tanultak az első találkozásból. A következő pár alkalommal megismételték a folyamatot és hamarosan az összes madár izgatott lett, ha embereket látott közeledni az úton. „Mikor újra 14 ember ment a kifutóba, már nagyon nehéz volt elkapni a kondorokat.”

A technika végül is hatékony volt, a kondorok megtanulták, hogyan viselkedjenek úgy, mint a vad keselyűk: keressenek táplálékot a természetes élőhelyükön belül, és ne gyülekezzenek a városokban. A szabadon engedés után néhány madár még mindig közeledett az emberhez, őket újra kellett képezni, de a legtöbben megtanulták a leckét és fontos szerepet tölthettek be a fajmegőrzési programban. 

Trénerek a vadonban
A kondorok tréningjéhez hasonló projekt zajlott Ramirez vezetésével 2009-től 2015-ig, ahol vadon élő jegesmedvéket képeztek. A hagyományos megoldás a következő volt: az őrök elkezdtek petárdázni, ha meglátták a medvéket a városba vezető úton közeledni. Ez egy pillanatra megijesztette ugyan a nagyragadozókat, de hosszútávon nem használt: ugyanazok a medvék újra és újra visszatértek táplálék reményében, és néhány városban évente több mint 300 találkozás történt – ez mind az állatokra, mind az emberekre nézve potenciális veszélyt jelenthet.

Ramirez látta, hogy a városban élő embereknek jó ötletei vannak az elijesztéssel kapcsolatban, de az időzítésük rossz. „Itt van egy dolog, amit tudunk a viselkedésről: ha viselkedésváltozást szeretnél elérni, fontos helyesen tanítanod.” – mondta. „Ha meg akarsz ijeszteni egy medvét, meg kell várnod, hogy az emberhez kösse ezt a dolgot.”

A zaj, amit a város felé tartó medvék tapasztaltak nem tanított nekik semmi hasznosat. Ahelyett, hogy megvárták volna, amikor az orruk hozzáér a szeméthez, egy kerítéshez, a teherautó kerekéhez, vagy valami emberhez kapcsolódó dologhoz. Na, akkor tényleg megijednek! Gondolj arra, hogy mikor gyanútlanul a hűtő felé tartsz, az esti nassolások idején és valaki hirtelen kiabálni kezd veled. 

„Néha csak egyszer kell megtörténnie az eseménynek, és a jegesmedve egy életre megtanulja, hogy el kell kerülnie minden emberrel kapcsolatos dolgot.” – mondja Ramirez. „Nem kell bántanod a medvét, ugyanúgy megijeszted, mint korábban, de ha helyesen használod a viselkedésmódosítás szabályait, eléred a célod.”

Könnyű vagy nehéz választások
Ramirez szerint a sikeres vadvédelmi tréning logikája nem varázslatos, sőt nagyon gyakran ismerős lehet számunkra: „Mint mindannyian, ha választás elé kerülünk, legtöbbször a könnyebb úton megyünk. Szóval, ha segíteni szeretnénk az állatnak, hogy jól válasszon, akkor egyszerűvé kell tenni a megfelelő utat.”

Vegyük például a jegesmedvéket: kezdetben az emberi táplálékforrások könnyen hozzáférhetőek voltak. A trénerek kétféle módon tették nehezebbé a medvék számára a rossz utat: nem csak megijesztették őket, hanem erősebb szemeteskukákat alkalmaztak. 

Ezután az emberi táplálék nehezebben elérhetővé vált és kellemetlen tapasztalathoz kötődött, míg a jegesmedvék pozitív megerősítést kaptak, ha a könnyebb (jó) utat választották. Természetes csali ételekkel vezették ki őket a városból, vissza az eredeti élőhelyükre. 

„Néhány ilyen városban több mint 300 incidens történt évente, a tréning után ezek kevesebb, mint 10-re csökkentek.” – mondja Ramirez.

Sárgarépa vagy pálca
Számos módszert alkalmaznak a trénerek, amikor fajvédelmi célból tanítanak vadon élő állatokat, hogy felismerjék és elkerüljék a veszélyes helyzeteket. De Ramirez és Martin is egyetért abban, hogy jobb, ha jutalommal megerősítjük a kívánt viselkedést, mintha büntetnénk a nem kívánt viselkedést.

Ramirez sok időt töltött a karrierje során azzal, hogy meggyőzze a kutyagazdákat a pozitív megerősítés előnyeiről. Míg Martin arra figyelmeztet, hogy a háziállatok büntetésen alapuló képzése kedvezőtlen következményekkel járhat – ahogy ezt már számos tudományos tanulmány is kimutatta.

De amikor a vadon élő állatok túlélése forog kockán, minden lehetséges eszközt figyelembe kell venni – beleértve a pillanatnyi kellemetlen élményt is, hogy megtanulják a veszélyes viselkedés nem vonzó. A kulcs a feladat tanításához megfelelő eszköz kiválasztása, és alkalmazása a jó pillanatban. „Mindig azt keressük, hogyan tudunk pozitív megerősítést használni, hogy azt kapjuk, amit szeretnénk. De ha valami kellemetlen dolgot alkalmazunk az a célunk, hogy az állat minden esetben tanuljon valami lényegeset ebből a találkozásból.” – mondja Ramirez.

Természetesen mind a kellemes, mind a kellemetlen tanulási folyamatok gyakoriak a vadonban. „Ha egy állat megmenekül a ragadozó elől, gyorsan megtanulja, hogy a későbbiekben hogyan észlelje és kerülje el azt.” Az emberek által alkalmazott averzív képzés történhet gyors és humánus módon – és bár az állat nem élvezi azt a pillanatot, soha nincs valódi veszélyben. Az állattrénerek hangsúlyozzák a kutyák és a szemétben keresgélő jegesmedvék képzése közötti különbséget: a fajmegőrző projekteknek nem az a célja hogy közelebb hozzák egymáshoz az embereket és az állatokat. „Gyakran a vadon élő állatokat arra akarod tanítani, hogy féljenek az embertől.” – mondja Ramirez, hiszen ez a viselkedés mentheti meg az életüket és segíti a fennmaradásukat.

Irodalomjegyzék:

https://news.mongabay.com/2018/04/animal-trainers-are-teaching-wildlife-to-conserve-themselves/ 2018.07.02

Minden állatot ugyanazok a motivációk mozgatnak, ha ezeket ismered és tudatosan használod, egymás viselkedéseire válaszolva táncolhattok végig az életen.

Amikor hónapokig dolgozol, hogy a medve bemenjen a helyére vagy a hiúz ne automatikusan a mancsát használja akkor rájössz, hogy a kutyád is megérdemli a türelmet és a reális elvárásokat.

Milyen állatot találtál?

Ha a természetben egy vadon élő állatot találsz, az általában az alábbi két csoportba tartozhat, a rájuk vonatkozó jogszabályok a következőek.

1. vadászható: a vadászható állatok ma Magyarországon: „1. §2 (1) A Vtv. alkalmazásában vadászható állatfajok a következők (a továbbiakban: vad):

1. nagyvadfajok: gímszarvas, dámszarvas, őz,  muflon, vaddisznó, szikaszarvas,  dybowski szika 
2. apróvadfajok: mezei nyúl, üregi nyúl, fácán, fogoly, nyári lúd, vetési lúd, nagy lilik, kanadai lúd, nílusi lúd, tőkés réce, szárcsa, erdei szalonka, balkáni gerle, örvös galamb, házi görény, nyest, borz, róka, aranysakál, pézsmapocok, nyestkutya, mosómedve, dolmányos varjú, szarka, szajkó.”

„9. § (1) A vad az állam tulajdonában van. (7) A vad elfogásának minősül annak mozgásképtelenné tétele útján élve történő birtokbavétele.”

2. védett: a védett és fokozottan védett állatokat itt tudod megnézni.

„43. § (1) Tilos a védett állatfajok egyedének zavarása, károsítása, kínzása, elpusztítása, szaporodásának és más élettevékenységének veszélyeztetése, lakó-, élő-, táplálkozó-, költő-, pihenő- vagy búvóhelyeinek lerombolása, károsítása.

(2) A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges védett állatfaj

1. állományának szabályozásához;
2. egyedeinek gyűjtéséhez, befogásához, elejtéséhez, birtokban tartásához, idomításához;
3. egyedeinek szaporításához;
4. egyedének kikészítéséhez, preparálásához, a preparátumok birtokban tartásához;
5. egyedének élőállat gyűjteményben történő tartásához;
6. hazai állatfaj-állományának külföldi állományból származó egyeddel történő kiegészítéséhez;
7. állományai közötti mesterséges géncseréhez;
8. egyedének cseréjéhez, adásvételéhez;
9. egyedének külföldre viteléhez, onnan történő behozatalához, az országon való átszállításához;
10. egyede visszatelepítéséhez, betelepítéséhez;
11. kártételének megelőzése érdekében riasztási módszer alkalmazásához;
12. egyede fészkének áttelepítéséhez;
13. egyedének háziasításához.

44. §131 (1) A természetvédelmi hatóság engedélye szükséges állatgyűjtemények, állatkertek, illetve egyéb vadon élő védett állatok tartására, idomítására szolgáló létesítmények, telephelyek kialakításához, fenntartásához, üzemeltetéséhez.”

Valóban segítségre szorul? 

Nem akkor vagy felelős állatvédő, ha a természeti törvények ellen dolgozva bármi áron meg akarod menteni az összes „árva” emlőst és madarat! Erre csak a végveszélyben levő fajok esetében van szükség, de a legfőbb cél ott is a megfelelő élőhelyi viszonyok helyreállítása.

A ragadozók, betegségek és tapasztalatlanság okozta elhullás a természeti folyamatok szerves része (az énekesmadár fiókák 70-80%-a mindenképpen elpusztul). Pont ezért költ a legtöbb kis- és közepes testméretű énekesmadár évente kétszer (esetleg háromszor), évi akár húsznál is több fiókát felnevelve. A keleti sün szintén nagyon szapora, egy alomban legalább 4 kölyök nevelődik és évente akár 2-3 alom születhet egy pártól. Mivel ezek a fajok több évig vagy évtizedig is élhetnek, stabil állomány fennmaradásához nincs szükség minden fióka/kölyök túlélésére. Sőt, ez kimondottan kedvezőtlen lenne, mivel olyan állományrobbanást eredményezne, melynek következtében rövid időn belül elfogyna a táplálék, betegségek terjednének el, és az állomány magától összeomlana. 

A madárfiókák nem szoktak „csak úgy” kiesni a fészekből, hacsak nem döntötte meg a fészket az erős szél és eső. A kiesés, kilökés és korai fészekhagyás hátterében több különböző ok is állhat: 

• a szülőpár egyik tagja elhullott, ilyenkor a magányos madár kevesebb fiókát (vagy egyet sem) tud etetni, a többi a fészekben éhen pusztul vagy a madár maga szabadul meg a leggyengébbektől (például a fehér gólya, ilyenkor gyakran meg is eszik a fiókákat, hogy legalább ezzel a táplálékbevitellel ellensúlyozzák a veszteséget);
• pár nélkül maradt magányos hím támadása (különösen fehér gólyáknál)
• táplálékhiány vagy rossz minőségű (például növényvédő szerekkel mérgezett) táplálék okozta legyengülés, megbetegedés, elhullás;
• szélsőséges időjárás, hőguta vagy kihűlés miatt bekövetkező legyengülés, elhullás;
• fiatal, először költő szülőpár/egyik szülőmadár tapasztalatlansága okozta legyengülés, elhullás;
• fiókák születési, fejlődési rendellenessége, amit a szülők számára a megszokottól eltérő viselkedés jelez;
• a szülőpár vagy az egyik szülő rossz genetikai háttere, ami öröklött betegséget, elhullást okoz a fiókáknál;
• ragadozók (hangyák, pelék, nyest, erdei sikló stb.) támadása;
• "izgága fióka" túl korai, hibás fészekelhagyó viselkedése;
• több nappal később kelt vagy fejlődésben bármi okból lemaradó ("kelésgyenge") fióka is követi nagyobb testvéreit a fészekelhagyásban;
• nagy hőség okozta stressz

A magányos(nak tűnő) bagoly, cinege vagy verébfióka nem véletlen vagy baleset miatt van egyedül, hanem egy - a madarak túlélését segítő - természetes folyamat következtében. Az eleséget kérő fióka hangja számtalan ragadozót vonz a fészekhez, így sok faj még a teljes önállósodás és tökéletes röpképesség elérése előtt elhagyja a fészket. Ezek az állatok fejlett ösztönös rejtőzködő és biológiai túlélő programmal rendelkeznek és a szülő pár még napokig tartja a kapcsolatot a sűrű növényzetben megbúvó fiókával és etetéssel segítik őt. Az alábbi viselkedés előnye, hogy a ragadozók kisebb eséllyel pusztítják el az egész fészekaljat. 

A részleges fészekhagyó madarak fiókái gyakran a szülők riasztó hangjára ugrálnak ki a fészekből. Teljesen felesleges a visszahelyezésükkel kínlódod, mert szinte bizonyosan nem maradnak meg ott, amint elveszed a kezed, az első zajra rugóként pattannak ki. A tyúkfélék, a ludak és récék fiókái a kikelést követően néhány órával elhagyják a fészket, és a szülők vezetésével a közeli tavakra, folyószakaszokra húzódnak, ahol kevés ragadozó fenyegeti őket. Ezeknek a fajoknak a fiókái születésüktől önellátók, maguk keresik meg a táplálékukat; a testvérek közelsége és a szülők jelenléte a ragadozók elleni védelem és a túlélés szabályainak megtanulása miatt fontos.

Énekesmadarak esetében a teljes testükön repülőtollakkal fedett; jól szaladó, a szárnyukkal eközben erőteljesen verdeső és valamilyen szinten repülni képes; élénken menekülő; az ágakon stabilan megkapaszkodni tudó; nem bágyadt; láthatóan nem beteg vagy legyengült madarakat ne "mentsd" meg! Befogásukkal értelmetlenül kiszakítod őket a normális fejlődési környezetükből, azt kockáztatva, hogy a természeteshez képest hiányos táplálásunkkal csont- és tollfejlődési problémákat okozol nekik.

Nagyon sok más állatra is igazak a fentiek, például az erdőn-mezőn fűben rejtőzködve lapuló őzgidákat sem kell összeszedni. Ezek a gidák szinte soha nem árvák, őket két szoptatás között a közelben legelő (csak a közeledő ember miatt megriadó) suták magukra hagyják, de mindig visszatérnek hozzájuk. Mivel az őzeknek Magyarországon szinte nincs természetes ragadozójuk (néhány hegyvidéki hiúz, farkas és elsősorban télen a kóbor kutyák kivételével), és az utódnevelési időszakban vadászni sem lehet rájuk, a gidák ritka kivételtől eltekintve mindig számíthatnak az anyjukra. Az őz ráadásul az emberre is veszélyt jelentő vadállat, ami agancsával életveszélyes sérüléseket, sőt, halált is okozhat, ami különösen igaz a háznál, kézből nevelt vagy a magunkhoz csalogatott bakokra.

Amikor tényleg bajban van

Csak akkor és úgy segíts a vadállatokon, ha valóban erre van szükség és vállalni tudod az ezzel járó terheket!

Ha magatehetetlen (csupasz, állni és járni nem tudó, csak fehér pehelytollakkal fedett testű) fiókát vagy bármilyen korú sérült (szárnyát vagy a lábát furcsán tartó, lógató, vérző sebű) madarat találsz, és van rá lehetőséged, akkor megpróbálkozhatsz a mentéssel. Mivel az ilyen madár a segítséged nélkül valószínűleg elpusztulna, a megfelelő segítségnyújtás csak javíthat a túlélési esélyén. 

A keleti sünpopulációkra a legnagyobb veszélyt az éjszakai gázolások jelentik, hiszen általában szürkület után keresik a táplálékukat (földigiliszta, csiga, sáska, madártojás és fióka, gyíkok, dög, lehullott gyümölcs). A fiatal sünök maguk is felfedezőútra indulhatnak, így csak abban az esetben szorulnak segítségre, ha a szülők tényleg elpusztultak (például a tavaszi/őszi avarégetés következtében). A sünök valódi téli álmot alszanak, az őszi alomban előfordulhat, hogy a kölykök nem érik el az átteleléshez szükséges 600 grammos testtömeget. 

A nagyobb testű madárfajok (gólyák, sasok) már teljesen kitollasodott, a felnőtt egyedekhez hasonló megjelenésű és méretű fiókái csak a tökéletes röpképesség elérésével vállnak önállóvá (de nem önellátóvá), ezért ők is segítségre – fészekbe visszahelyezésre – szorulnak. 

Elsősorban a települési madaraknál például tőkés récéknél fordulhat elő, hogy extrém helyre költenek, náluk csak akkor avatkozz be, ha esély sincs a biztonságos kirepülésre. 

Mit csinálj?

Először is próbáld minél pontosabban meghatározni, hogy milyen korú és táplálkozású madárfiókáról van szó. A legrosszabb, és szerencsére ritkább eset, hogy még csupasz és vak (néhány órás vagy napos, szinte mozgásképtelen) fiókát találtál. Általában azonban már valamilyen szinten fejlett fiókáról van szó. Az egyenes, csipeszszerű csőr rovarevő, a tövénél vastag, kúpos csőr magevő madárra utal; a kampós csőr, az erős karmos lábak a ragadozó madarakra jellemzőek, és ha a szemek egymás mellett, nem pedig a fej két oldalán helyezkednek el, akkor valamelyik bagolyfaj (például erdei fülesbagoly) fiókájával hozott össze a sors.

A következő lépés a fióka állapotának felmérése legyen. A sérült madár gyakran már leromlott állapotban van, repülni vagy futni sincs ereje. A mozdulatlanul kuporgás, gubbasztás, a csukott szem, a lihegés, a felborzolt tollazat, a letargia, táplálékkérés (tátogás, csipogás) hiánya rossz jel, a furcsán álló végtagok sérülésre (például törött szárnyra vagy lábra) utalnak; a remegés, furcsa mozgás hátterében mérgezés, agyrázkódás, öröklött idegrendszeri megbetegedés állhat.

Bár a madarak gyakran tűnnek törékenynek, mint minden vadállat, elképesztő élni akarással és tűrőképességgel rendelkeznek, gyakran olyan sebekből képesek felgyógyulni, amit az emberek többsége nem élne túl.

A megmentendő fióka egyik legfontosabb jellemzője, hogy megfogása egyszerű, gyakorlatilag csak vedd fel a földről. Lehetőleg ne állj a madár fölé, mert ez számára szokatlan és félelmetes, inkább guggolva közeledj. Ha a madár nem fér el a markodban vagy nagyon agresszív, a legjobb, ha leborítod egy pokróccal, ronggyal (pulóverrel, inggel), a fej letakarása megnyugtatja a vadállatokat. 

Mivel a cél a sérült vadállat mielőbbi eljuttatása a professzionális állatorvosokhoz, ne kezd el házilag kezelni a sebeket, a sérült csontokat. Inkább tedd a madarat egy - száraz fűvel, szalmával, újságpapírral - kibélelt szellőző lyukakkal ellátott papírdobozba. A lecsukott doboz védett, sötét, kiegyenlített hőmérsékletű környezete segít megnyugtatni és sokktalanítani a madarat, csökkenti a vergődő mozgást. Így, már el tudod szállítani az állatot a megfelelő szervezethez. 

Úgy is segítheted az állatokat, ha a kertedben nem használsz rovarirtó szereket valamint megfelelő élő- és táplálkozó helyeket biztosítasz számukra például madár- és denevér odú, sün- és darázsgarázs, bogártanya, lepkelegelő, gyíkvár, békamenedék, madáritató- és etető kihelyezésével, komposztálással és kerti tó létesítésével.  

„Ha a kertben vagy egy részén engedjük a növényzetet szabadon burjánzani, s ha az ültetésben is körültekintőek vagyunk máris sokat tettünk azért, hogy a vadon élő állatok bejöjjenek a kertbe. Aki kertészkedik, gondoljon arra, hogy minden kert egy-egy kis természetvédelmi terület, s igyekezzék ehhez tartani magát. Gondoskodjék arról, hogy a kívánatos táplálékféleségek, rejtekhelyek, fészkelőhelyek minden állat rendelkezésére álljanak, amit csak be lehet csalogatni a kertbe.”

Hova tudod vinni?

Attól függően, hogy a két fenti kategória melyikébe tartozik az állat értesítsd a megfelelő szervezetet, ez vadászható fajnál a helyi vadásztársaság, míg védett vagy fokozottan védett fajnál a nemzeti park.

Magyarország egész területe valamelyik nemzeti parki igazgatóság illetékességi területébe tartozik. A legjobb, hogyha a talált fiókát vagy sérült madarat a legközelebbi madármentő állomásra juttatod el. Ha ez nem lehetséges vedd fel a kapcsolatot az illetékes nemzeti park természetvédelmi osztályával vagy közvetlenül a tájvédelmi körzet őrével, ahol bejelentést tehetsz. 

Magyarországon több állatkert, természetvédelmi szervezet is működtet természetvédelmi mentőhelyet, melyek feladata a sérült, legyengült vadon élő állatok, illetve a határállomásokon elkobzott védett fajok befogadása, szükség szerint állatorvosi ellátása. 

Az alábbi intézmények professzionális módon gondoskodnak a beérkezett állatok állatorvosi ellátásáról és gondozásáról. A nagyszámú megkeresés miatt azonban – tekintve, hogy évente több ezer állatról van szó – legtöbbjüknek nincs kapacitása arra, hogy bejelentés után a sérült állat begyűjtéséről, szállításáról is gondoskodjon. Azzal tudod segíteni a természetvédelmi munkát, ha a megadott címre beszállítod a talált sérült állatot. 

Kérdéses esetben, vagy probléma esetén előzetesen kérj telefonos tanácsot!

• Magyar Állatkertek Szövetsége (MÁSZ) országos lefedettséget adó 12 állatkertje
• Hortobágyi Madárkórház Alapítvány
• Górés tanyai madármentő állomás Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság 
• Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Chernel kerti Madárvédelmi Mintatelep (Telefon: 30/218-4942) 
• MME Fenékpusztai madárgyűrűző és madármentő állomás (Benke Szabolcs: 20/519-2721)
• Madármentő Állomás Mályi (Lehozczky Krisztián: 30/689-2727)
• Vadmadárkórház Természetvédelmi Alapítvány (Dr. Berkényi Tamás: 30/946-4991)

A bekerülő állatok sorsa kizárólag azok állatorvosi és természetvédelmi helyzetétől függ: amennyiben mód van rá, természetesen az állatok megfelelő ellátást követően visszakerülnek élőhelyükre. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy az állatkertek és a természetvédelmi hatóságok gondoskodnak az állat fogságban történő elhelyezéséről. Ez sok esetben a faj védelmét szolgáló tenyészprogramokba való bekapcsolódást jelenti. A gyógyíthatatlanul beteg, szenvedő állatok esetében az állat fájdalommentes elaltatására (eutanáziára) kerül sor.

Amennyiben elhullott vadállatot találsz a helyi önkormányzatot – védett állat esetében a természetvédelmi hatóságot is – értesítsd!

Miért nem engedjük „csakúgy” szabadon a fogságban élő/felnevelt állatokat?

A fogságban tartott vadállatok szabadon engedése az állatvédelmi törvény rendelkezése szerint és etikai szempontból is tilos! Olyan ez, mintha egy elárvult és szorongós, szeplős háromévest, aki Chicagóban élt, valaki egyszer csak Dél-Karolinába küldene, mondván „úgy hallom, ott is élnek szeplős emberek”.

A fogságban felnőtt (esetleg kölyök/fióka kortól kézzel nevelt) vagy hosszú ideje fogságban élő állat megszokta, hogy a táplálékát nem kell keresnie, vadásznia rá. Ha zárt térben nőtt fel meg sem tanulhatta, hogyan kell élő zsákmányt elejteni, mik lehetnek számára élelemforrások.  Ezeknek az állatoknak egészen másféle képességeik vannak, mint vadon élő társaiknak, és a kultúrájuk is merőben más. Az ember jelenléte természetessé válhatott, még ha félelmet, elkerülést vált is ki belőle az emberi jelenlét, megszokta, hogy a táplálékhoz rajta keresztül juthat, ezért jelentős károkat okozhatnak. Táplálékát emberközelben fogja keresni, ami közben gazdasági kárt tehet, másrészt egy kézzel nevelt, hosszan fogságban élő állat, mivel nem fél az embertől, sokkal könnyebben támadhat rá (például párzási időszakban egy kézből nevelt őzbak akár meg is ölheti az embert). Ugyanígy nincs képe a rá veszélyt jelentő egyéb predátorokról sem (vagy azok számára indifferensek, azok közelségét is megszokta).

Az állat szülők ugyanis nem pusztán eleségforrások, a fészek/alomtestvérek pedig nem csak vetélytársak. A család szociális közössége különösen a fészekelhagyást követően válik fontossá, amikor a fiatalok a szülői mintát is látva megtanulnak alkalmazkodni a rendkívül összetett környezeti hatásokhoz. Bármennyire segítik is az ösztönök a néhány hete megszületett fiatalokat, a szülők követése, a fajtársak és más fajok megfigyelése és utánzása, az itatók, a jó táplálkozó helyek megtanulása jelentősen növeli a fiókák túlélésének esélyét. Erre szükségük is van, mivel az ivarérettség elérése előtti fiókahalál gyakran eléri vagy akár meg is haladhatja a 80%-ot. 

Ez alól nem kivételek az általunk nevelgetett fiatalok sem! Sőt, ha a tanulási, szocializációs és táplálási hiányosságokat is figyelembe vesszük, akkor az esélyei valószínűleg még rosszabbak. Mindezen felül az állat olyan betegségek hordozója lehet, amik fogságban nem fejeződnek ki, vagy csak enyhe tünetekkel járnak. Bármit teszünk is, a mentett fiókák többsége mindenképpen, és várhatóan a természetesnél nagyobb elhullási arányban el fog pusztulni az elengedést követően.

A leggondosabb emberi ellátás sem tudja pótolni a szülőket, mert mi valóban csak "etetőgépek" vagyunk a fogságban nevelkedő fióka számára. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a mesterséges táplálás és tartás nem lehet olyan célzott és változatos, mint a természetes, ami többek között toll- és csontnövekedési problémákat okozhat, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a fiókáknak/állatkölyöknek lehetőség szerint a szülei mellett a helye.

A fogságban felnőtt állat kikerülve veszélyt jelenthet fajának természetes populációira. Olyan betegségeket vihetnek ki, amik a zárt tartás miatt az állatok élete során még nem okoztak látható problémát, így a kezelő személyzet nem is tudhat róla, viszont a szabadon élő egyedek körében pusztíthat. Szintén káros lehet, ha az egyed túlél és szaporodási lehetőséghez jut. Hogyha az állat beteg vagy viselkedési rendellenességben szenved megmentése után, felnőtt korában pusztulhat el, vagy a betegségét, rendellenességét átörökítheti a kölykeibe, akik hasonló sorsra jutnak. Ugyanis egy beltenyésztés miatt káros mutációkkal terhelt genomú egyed kikerülése a vadpopulációba akár generációkra leronthatja az állományt.

Mindezek ismeretében kétszer is gondold meg, hogy melyik vadállatkölyköt/fiókát szeded össze és mented meg!

Hogyan történik a repatriáció?

Fajvédelmi programok során az állatok visszavadítása, azaz repatriációja megfelelően kidolgozott tervek alapján lehetséges. A fajspecifikus visszavadítási programok elkészítése a faj viselkedését, ökológiai igényeit, populációdinamikáját jól ismerő szakembert és komoly egészségügyi-, takarmányozási felkészítést igényel. E munka célja, hogy az így bekerült állatok minél nagyobb arányban természetes élőhelyükre visszakerülve szolgálhassák a faj fennmaradását.

A visszavadításnak két formája van, a „durva visszahonosítás” során az állatokat egyszerűen kirakják a természetbe, úgy, hogy valamennyi időre elég táplálékot is hagynak mellettük, ezzel szemben a „szelíd visszabocsájtás” alatt az állatokat fokozatosan szoktatják az eredeti környezetükhöz. Utóbbi alkalmazásakor nemcsak a rövid távú túlélési arányok sokkal jobbak, hanem a hosszú távúak is, azaz több állat éli meg a következő szaporodási ciklust. A feketelábú görényeknél például először a fogságban tartott nőstényt a kölykeivel együtt kiteszik egy elkerített területre, amelyen prérikutyák is élnek. A kölyöknek itt néhány hónap alatt meg kell tanulniuk vadászni, mielőtt végleg szabadon eresztik őket – általában az anyjukkal együtt. Ez a tapasztalat – odúban élni és elejteni a fennmaradásukat biztosító zsákmányt – kritikus fontosságú a későbbi, teljesen szabad életre való felkészítésben. 

Ezeknél a programoknál, ahol a végső cél az állatok visszahonosítása a természetbe különösen vigyáznak arra, hogy az állatokat ne tegyék túlságosan függővé az emberi gondozóiktól. A kaliforniai kondor fiókák nevelése során például a gondozók egy olyan kesztyűt viselnek, amely a felnőtt madarat utánozza. Azonban az is komoly problémákat és viselkedés zavarokat okozhat, ha nem a szülők nevelik az utódokat. A kaliforniai kondorok csoportos tenyésztése kudarcba fulladt, mert számos viselkedési rendellenességet eredményezett, úgy tűnt a fajnak szüksége van a szülői iránymutatásra. Ezért új rendszert dolgoztak ki, amely során a fiókák etetést és a gondozást az emberek végezték és egy mentor madár segítségével tanulták ki a repülés csínját-bínját. Nem csak a szülő hiánya, hanem egy nem megfelelő egyed is problémákat okozhat, a szorongó anyák által felnevelt főemlősökben kognitív, nyelvi és érzelmi hiányosságok egész sora alakulhat ki, ami megnehezíti kapcsolatukat majdani utódaikkal, illetve felnőttkorukban közösségük más tagjaival.

Irodalomjegyzék:

1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról
1996. évi LIII. törvény a természet védelméről
79/2004. (V. 4.) FVM rendelet a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény végrehajtásának szabályairól
3/2001. (II. 23.) KöM-FVM-NKÖM-BM együttes rendelet az állatkert és az állatotthon létesítésének, működésének és fenntartásának részletes szabályairól
Jane Goodall, Gail Hudson, Thane Maynard (2010) – Nálatok vannak még állatok? Igaz történetek az állatok megmentéséről
Laurel Braitman (2014) – Állati őrültségek, Hogyan segítik önmagunk megismerését azt ideges kutyák és a kényszeres papagájok
Gerald Durrell és Lee Durrell (1987) – Az amatőr természetbúvár, Útmutató az élő természet tanulmányozásához
http://mvaat.dev3.com/node/80
http://www.mme.hu/
http://fehervariallatotthon.hu/hu/hir/elarvult-sun-felnevelese
http://sunbarat.hu/sunt-talaltam-mit-tegyek

Tartástechnológiai terv

A fogságban lévő állatok tartáskörülményeinek kialakításakor a természetes állapot modellezése a cél. Bizonyos tényezők (élettér mérete, egyedsűrűség, táplálás, zavarás stb.) esetében igen nagy különbségek lesznek a természetestől, míg másoknál (egészségügyi kezelések, takarmányozás, környezetgazdagítás, tréning) jóval optimálisabb feltételek között élnek az állatok. A megfelelő tartással (kifutó kialakítás, alapellátás, környezetgazdagítás) az állatok hosszú, boldog és minőségi életet élhetnek, valamint a látogatók sincsenek veszélyben (balesetek, sérülések, állattámadások, zoonózisok, paraziták terjedésének elkerülése).

Az ideális zárt téri farkastartás során az állatok szocializáltak („szelídek”), így nem tartanak az embertől (gondozók, látogatók). Ennek köszönhetően lehet őket látni a kerítés mellett, valamint ahogy természetes viselkedéseket végeznek, ha pedig úgy érzik, figyelmen kívül hagyják a látogatókat, elbújnak vagy elrejtőznek. A szocializált farkasok boldogak, egészségesek és minimálisan stresszelnek, a szocializáció nem befolyásolja a természetes viselkedésüket, csupán nem félnek az embertől, tehát nem jelent számukra felesleges stresszforrást egy-egy egészségügyi beavatkozás/állatorvosi vizsgálat, vagy az emberek látványa. Élvezik az interakciót a kiképzőikkel, és megtanulnak az emberekkel együtt lenni. Azonban mérlegelni kell, hogy a szakmai csapat megfelelő-e erre a szerepre és ha nem, akkor érdemesebb emberrel nem szocializált („vad”) farkasokat tartani, akik kevesebb veszélyt jelentenek a gondozókra, mint a természetes félelmüket elvesztett, „szelíd” társaik.

A falka egy családi csoportból áll (rokon egyedek), ahol stabil a falkasorrend. A szülők kölykeit időben elválasztják, vagy a szaporodás és a beltenyésztés elkerülés végett ivartalanítottak/megoldott a fogamzásgátlásuk (pl. implantátum). Célszerű egy nőstényt és több hímet együtt tartani, hogy az állatok közötti konfliktust minimalizáljuk.

Kerülendő az időre etetés, mert ilyenkor könnyen kialakulhatnak babonás viselkedések, valamint az állatok egyre feszültebbé válhatnak az etetési idő közeledtével. Koplalónap igény szerint tartható, de a cél az ideális súlyú (nem túlsúlyos, vagy kórosan sovány), megfelelő kondícióval rendelkező állatok tartása, mely a jó minőségű, változatos takarmányozással érhető el (hús, csont, bőr, gyümölcs stb.). Az etetés kiváló lehetőség a gondozó számára, hogy pozitív kapcsolatot építhessen ki az állatokkal. A táplálék már önmagában egy igen erős motiváció(s eszköz), amit számtalan módon fel lehet használni, viszont az etetéssel kapcsolatos hibák komoly negatív következményekkel járhatnak. Elengedhetetlen a friss víz biztosítása az állatok számára.

A kifutó elhelyezésénél érdemes figyelembe venni, hogy félős, zavarást rosszul tűrő ragadozókról beszélünk, tehát olyan csendesebb helyet kell választani, ahol az állatok nincsenek folyamatos zaj, hang és vizuális ingereknek kitéve. A kifutó minél nagyobb, annál jobb, a túl nagy területen viszont elvesznek, nehezen láthatóak az állatok. A farkasoknak legyen lehetőségük elbújni, elhúzódni a zavaró ingerek elől (megfelelő számú búvóhely, zárt növényzet, a kifutó egyik oldala fedett). Célszerű a terület kialakításánál a domborzat egyenlőtlenségeit felhasználni (egy lejtős kifutóban könnyebben elvonulhatnak az állatok, valamint testmozgás céljából is előnyös). A kifutó legyen izgalmas, változatos, biztosítson elfoglaltságot és lehetőséget a természetes viselkedések gyakorlására (pl. ásás, mászás, úszás). Az állatoknak legyen elég helyük táplálkozni, játszani, futni, elbújni, vagy elvonulni az emberek elől/egymástól. A kerítés feleljen meg a biztonsági előírásoknak (kétajtós zsiliprendszer, elkülönítő stb.), javasolt kordonnal védeni az állatokat a közvetlen fizikai kontaktustól (sűrű szövésű rács, figyelmeztető táblák). A talaj változatos struktúrájú (fű, homok, kövek), a farkasoknak minden időjárási körülmény között (eső, hó) legyen lehetőségük száraz helyen pihenni. A kifutóban az állatok számára biztonságos, időt álló berendezések elhelyezése ajánlott, természetes anyagok (pl. fa, kő) felhasználásával. A farkasok szeretnek magas helyeken nézelődni és vonyítani, ezért ideálisak a fadobogók, melyek tetején pihenhetnek, rossz idő esetén pedig behúzódhatnak alájuk. Ezeknek a ragadozóknak természetes viselkedései közé tartozik az ásás (alvógödör, odú) és az úszás, ezért mindenképp biztosítsunk számukra olyan részt (földhalom, medence vagy tó), ahol megtehetik ezeket. A növényzet legyen gazdag (mérgező növények kerülendők), és változatos (fű, bokrok, fák), forduljanak elő zártabb (rejtőzködés, árnyék) és nyitottabb (napozás) területek is. A farkasokra pozitív hatással lehet a megfelelő gondossággal megtervezett és kivitelezett, tudatos környezetgazdagítás.

Mellőzendő más állatokkal (pl. medvékkel) együtt tartani a farkasokat, hiszen a szabad természetben sem gyakori, hogy szoros közelségben élnek egymással, továbbá a mindennapi gondozásukat is megnehezíti (a medvékhez tilos bemenni), valamint feleslegesen stresszelhetik egymást az állatok (a farkasok falkában bosszantják a medvét, a medve pedig akár meg is ölheti a farkast). Viszont a szomszédos kifutók állatai, illetve más ingerek (pl. a látogatók kutyái, egyéb állatok: macska, ló stb.) kiváló elfoglaltságot nyújtanak a farkasoknak (vadászó viselkedés, megfigyelés). A ragadozó látványa viszont folyamatos félelmet kelthet a másik állatban.

A bemutatók, látványetetések, tréningek és előadások nagyon hasznosak lehetnek, de nem szabad elfelejteni, hogy az elsődleges cél az állatok foglalkoztatása és jóléte, ami a látogatók számára is érdekes és új információkat nyújthat. Nem javasolt a farkasok felesleges stresszelése, valamint az olyan „trükkök/mutatványok” bemutatása, ami a gondozóra vagy az állatokra veszélyt jelenthet.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szocializált („szelíd”) farkasokhoz kellően hozzáértő és képzett gondozói csapat szükséges, hiszen ezek az állatok elvesztették a természetes félelemérzetüket, ezáltal sokkal veszélyesebbek lehetnek (nem megfelelő reakció, rosszul kivitelezett etetés, tréning stb.), főleg ha közvetlen kapcsolat van a farkas és a gondozója között (direct contact). Nem szabad elfelejteni, hogy a későn elválasztott, vagy nem kézből nevelt farkasok soha sem fognak úgy viselkedni, mint a megfelelően szocializált társaik. A velük való munka merőben más alapokon nyugszik (protect contact), és az ilyen állatok utólagos megszelídítése komoly veszélyforrás lehet, ezért kerülendő!

Az állatokkal foglalkozó személynek képesnek kell lenni felismerni az állatok reakcióit, előzetes jelzéseit (pl. félelem, fenyegetés) és arra a megfelelő választ adni. Az állatok minden helyzetből tanulnak valamit! Viszont a tapasztalt állatgondozó számos helyzetet megkönnyíthet (egészségügyi kezelés, az állatok mozgatása stb.), minimalizálva ezzel a felesleges erőszakos interakciók és stresszes helyzetek számát, illetve olyan bensőséges kapcsolatot épít ki és tart fenn a farkasokkal, ami megalapozza az állatok más emberekhez (állatorvos, látogató) való viszonyát. Nem cél, hogy az állatok féljenek az állatkertésztől, hiszen az hátráltatja az együttműködést, de egymás személyes terének tiszteletben tartása elengedhetetlen a közös munkához. A hozzáértő gondozó személyesen ismeri állatait, hamar észreveszi, ha valami (viselkedésbeli, egészségügyi) probléma lép fel a farkasoknál és mindent megtesz annak megszüntetéséért (környezetgazdagítás, állatorvos stb.). Mindemellett olyan ingergazdag és változatos környezetet biztosít (pl. környezetgazdagítás, kiképzés, séta), ahol az állatoknak lehetőségük van gyakorolni természetes viselkedésformáikat (fizikai és mentális jólét).

A fentebb felsoroltak által a farkasok hosszú és egészséges életet élhetnek zárt körülmények között is.

Környezetgazdagítási ötletek

Az alábbiakban olyan környezetgazdagítási ötletek olvashatóak, melyeket zárt térben tartott farkasoknál lehet elvégezni. A farkasok napközben általában pihennek, hajnalban és szürkületkor aktívak, ezért ilyen napszakra célszerű időzíteni a gazdagítást. A farkasok természetes óvatossággal kerülik az új tárgyakat (neofóbia), ezért fontos a fokozatosság és az állatok viselkedésének folyamatos dokumentálása (kiváltotta-e az eszköz a kívánt hatást, vagy el kell távolítani). Minden kisebb méretű tárgynál fennáll a lehetősége annak, hogy az állat elfogyasztja azt, emiatt érdemes természetes, lebomló, vegyszertől és mérgező anyagoktól mentes környezetgazdagító eszközöket használni.

Társas gazdagítás során fontos, hogy a farkasok falkában élnek, így lehetőleg biztosítsunk számukra fajtársakat. A szociális csoport legyen stabil, az egyedek lehetőleg egész életük során ugyanabban a falkában élhessenek. Az agresszió bizonyos szintig természetesnek mondható, de ha egy állat élete veszélyben van, ki kell emelni az egyedet. A korai szocializáción átesett („szelíd”) farkasok számára az emberek (gondozóik, kiképzőik) is nyújthatnak környezetgazdagítást, amikor meglátogatják őket/foglalkoznak velük (pl. kiképzés, teszt, séta).

Kognitív gazdagításhoz tartozik a szellemi stimulációt nyújtó tréning a tudományos munkához (feladatok, tesztek, kísérletek), valamint az új tapasztalatok (pl. séta).

A fizikai gazdagítás legfontosabb alapja a megfelelő kifutó, de emellett az újdonságok (pl. a tereptárgyak átrendezése, érdekesebbé tétele) pozitívak lehetnek az állatok számára. Környezetgazdagításként kerülhetnek a kifutóba sziklák, rönkrakások, üreges fatörzsek, ágak, avar (mászó, kilátó és élelemrejtő helyek, vizuális barrier), továbbá kialakításra kerülhetnek földalatti odúk (búvóhely az időjárás és a zavarás ellen). Használhatóak különféle alomanyagok (avar, szalma, faforgács) az odú kibéleléséhez, valamint különféle tárgyak, mint például boomer labda, jutazsák, kartondoboz, papírguriga (illatosíthatóak, takarmány rejthető beléjük).

Érzékszervi gazdagításnál a szagláshoz és ízérzékeléshez kapcsolódóan különböző szagokat (pl. préda állat ürüléke, gyapjú, régi széna) és illatokat (pl. gyógynövények: kamilla, fűszerek: menta, vanília, ánizs) valamint ízeket (citrom, narancs, ecet, mustár, ketchup, méz, vér) használhatunk. A farkasok szeretnek szaglászni, hemperegni, vagy felüljelölni ilyen helyeket. Ezeket a szagokat, illatokat és ízeket szétszórhatjuk a földön, elrejthetjük az avarban/szalmában, rakhatjuk a rönkökre, fákra, vagy például papírgurigára. Tapintáshoz tartozóan főleg a fizikai gazdagításnál említetteket lehet használni, míg a szomszédos kifutók látást és hallást érintő környezetgazdagítást jelentenek.

Élelemmel kapcsolatos környezetgazdagítás részeként módosíthatjuk a táplálékmennyiség elosztását (táplálékbőség, táplálékszükség), bevezethetünk új takarmányt (fontos a fokozatosság), vagy variálhatjuk a takarmány állagát: nyersen/főzve/fagyasztva (pl. vérfagyi, jeges hús). Az alábbi takarmányok javasoltak farkasok számára: gyümölcsök (pl. körte, alma, görögdinnye, cseresznye, kókuszdió, paradicsom), és zöldségek (pl. sütőtök). Fehérjék: friss egész dög (pl. nyúl, patkány, egér, fürj, naposcsibe) zsigerrel, szőrrel, tollazattal; darabolt hús bőrrel (pl. ló, marha, juh); nagyméretű csont, pata és állatbőr (p. ló, szamár, marha). Kiegészítésnek tojás (nyersen/keményen); erős szagú hús, hal, sajt; kutyáknak készült minőségi száraztáp; ízeltlábúak (lárva, lisztkukac, tücsök). A tálalás történhet a kifutó tereptárgyai (pl. farakás, vagy sziklák alá, odvas rönkbe, fúrt lukakba), növények közé elrejtve; felkenve/fellógatva (balesetveszély elkerülése!); szétszórva a kifutóban; vagy szagnyom készítése a végén eleséggel. Használhatóak különböző környezetgazdagítási eszközök is, mint például problémadobozok, boomer labdák, kong játékok, vagy papírhengerek.

Általános adatok
Főbb jellemzők
hhhhA kutyafélék (Canidae) között a szürke farkas (Canis lupus, továbbiakban farkas) a legnagyobb faj (marmagassága 45-80 cm, tömege 18-60 kg), intelligens ragadozó: fejlett szociális intelligencia, kooperatív vadászat, táplálékmegosztás, kognitív térkép, jó problémamegoldó képesség jellemzi. Szociális szerveződése igen variábilis, de jellemzően a szülőpárból (kétszülős, azaz alloparentiális ivadékgondozás) és azok előző évi és idei utódaiból áll (vemhességi idő 62-65 nap, alomszám: 1-13 kölyök). Aktivitási csúcsa hajnalban és alkonyatkor mutatkozik. Napjaik jelentős részét vándorlással (lakókörzet 18 – 13 000 km2), prédakereséssel és pihenéssel töltik. Tipikus húsevő faj, de nem veti meg a dögöt és a gyümölcsöket sem. Rendkívül jól alkalmazkodott a tartós ügetéshez, rövidtávon sebessége akár 60-70 km/óra is lehet, míg hosszú távon a 8 km/órás sebességet tartja.
hhhhA természetben átlagosan 3 - 4 évig élnek, legtipikusabb okai az egyed halálának: kilövés, egymás megölése, éhezés, betegség, sebesülés. A legtöbbjük (80-90%) nem éri meg a 6 éves kort. Az éves mortalitási arány fele az éhen halt kölykökből adódik, azaz igen magas a halálozási ráta. Ritkán születik egy egyednek többször kölyke, hiszen 2-4 évesen kezdenek szaporodni. A kivétel erősíti a szabályt: tudunk 15 éves farkasról is, mely a vadonban élt, fogságban 17 év számít a rekordnak.
hhhhA farkas védelmének jogi szabályozása országonként más és más, de élőhelyeinek nagy részén vadászható. Magyarországon fokozottan védett állatnak számít, eszmei értéke 250 000 Ft.

Természetes élőhely és földrajzi elterjedés
Élőhely
 hhhhA farkasok rendkívül jól alkalmazkodnak a szélsőséges körülményekhez és az eltérő ökoszisztémákhoz, hiszen csak így maradhattak életben és terjedhettek el az egész világon. Számos, egymástól különböző élőhely típusban (tundra, tajga, sztyepp, szavanna, erdők) megtalálhatóak. Előnyben részesítik a nagy kiterjedésű, zárt erdőket, valamint kerülik a lakott területeket.
Elterjedés a világban
hhhhA farkas a Canis fajok közül a legelterjedtebb nagyragadozó a világon. A terjeszkedő emberi populációk (area csökkenés, tényleges és vélt károkozás miatti üldözés, orvvadászat) azonban a kihalás szélére sodorták a fajt, fennmaradásukat a védett státuszuknak (oktatás, ismeretterjesztés, károk megelőzése és kompenzálása) köszönhetik. A teljes populáció létszámát Boitani 150 000, míg Ginsberg és Macdonald 300 000 egyedre becsüli.
hhhhA farkast több alfajra bonthatjuk, aszerint, hogy a világ mely területén él és milyen a morfológiája. Egy lehetséges példa a sokféle felosztás közül, mely alapján az 5 észak-amerikai alfaj a következő: sarki farkas (C. l. arctos), mexikói farkas (C. l. baileyi), keleti timber farkas (C. l. lycaon), buffalo farkas (C. l. nubilus) és Mackenzie-völgyi farkas (C. l. occidentalis). Míg a 9 eurázsiai alfajhoz az alábbiak tartoznak: sarki farkas (C. l. albus), arab farkas (C. l. arabs), orosz farkas (C. l. communis), olasz (egyiptomi?) farkas (C. l. italicus, C. l. lupaster), közönséges/európai szürke farkas (C. l. lupus) és indiai farkas (C. l. pallipes). Wayne és Villa éppen ezért inkább azt javasolja, hogy egymással fokozatos átmenetet mutató populációk sorozataként tekintsünk a farkasok alfajaira.
Elterjedés Magyarországon
hhhhMagyarországon a farkas őshonos, ám az 1980-as években kipusztult. Manapság a védelemnek köszönhetően fokozatosan visszatér hazánkba. Kérdőíves felmérés és terepi megfigyelések alapján az alábbi területeken jelezték farkas(ok) előfordulását: az Északi-középhegységben Aggtelek és Zemplén térségben, valamint Bács-Kiskun megye déli részén. Napjainkban az ország középhegységei közül már állandónak mondható állomány él és szaporodik Aggteleken és Zemplénben illetve a Bükkben. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság területén 2014-ben 5 farkast azonosítottak noninvazív (ürülék, vizelet) mintából történő genotípus meghatározás alapján. míg a Bükkben 2015-ben legalább 5 kölyökből álló almot neveltek fel a farkasok.

Életmód
Viselkedésökológiai szempontok
hhhhA farkasokat sokáig félreismerték a kutatók (Eric Zimen, Michael Fox, Harry Frank stb.), ugyanis a megfigyelések zöme fogságban zajlott. A faj igen félénk és rejtőzködő életmódot folytat, ezért nehéz olyan közelségbe kerülni, hogy érdemben megfigyelhető legyen, s mégse befolyásolja az ember jelenléte. Sok terepbiológus, így David Mech is rengeteget tett azért, hogy megismerjük a vadon élő farkasok társas viselkedését (pl. alfa teória megdöntése).

Territoriális viselkedés
hhhhA territórium mérete több tényezőtől is függ (zsákmányállatok, földrajzi elhelyezkedés, ideális falkaméret stb.). Az Európában élő farkasok számára elég csupán 80-150 km2, míg az Észak-Kanadában és Alaszkában élőknek 100-1500 km2 nagyságú territórium szükséges a fennmaradáshoz. A farkasok igen aktív, nagy mozgásigényű állatok, akik rosszul tűrik a bezártságot és a helyhez kötöttséget, ehhez képest a zárt térben tartott farkasoknak csak élőhelyük töredéke jut. Körbe vannak kerítve, pedig a természetben hatalmas területeket járnak be, akár napi 14-48 km is vándorolhatnak préda után kutatva. A farkasok igen territoriálisak, tehát a területükre bekerülő egyedre ellenségként tekintenek és ha tehetik meg is ölik. Éppen ezért igen körültekintően kell eljárni fogságban, ha új egyedet tervezünk behelyezni a már meglévőek közé.
Falkaméret
hhhhA farkasok falkamérete rugalmas: 2 és 42 egyed között bármekkora lehet (általában Észak-Amerikában 8, míg Európában 5-6 farkasból áll). Az aktuális falkalétszámot sok minden befolyásolja: így a potenciális zsákmányállat (a bölényre vadászóknál a létszám jóval nagyobb, mint a fehérfarkú szarvasokat vagy az őzeket elejtőknél), az élőhely vagy az aktuális szezon (nyáron általában kevesebb, míg télen több egyed), illetve az optimális csoportméret (többnyire 4-6 farkas). Gyakran előfordulnak magányosan vándorló egyedek is, akik lehetnek a többiek zaklatása elől menekülő farkasok, párt kereső fiatalok vagy alfa pozícióból letaszított hajdani falkavezérek is.
Társas kapcsolatok
 hhhhA farkas falkáknak igen változatos és rugalmas a csoportszerkezetük, valamint dinamikus a társas rendszerük. Többek között azért is érdemes csoportban élniük, mert így olyan zsákmányt is el tudnak ejteni, amire egyedül nem lennének képesek. A csoportélet alapja a szociális vonzódás és a kötődés a falkatagokhoz. Igen különböző képet kapunk a farkas falkák társas felépítéséről és hierarchikus kapcsolatrendszeréről attól függően, hogy terepen vagy fogságban figyeljük meg azt.
hhhhZárt térben többször előfordulnak agonisztikus interakciók, melynek oka a korlátozott élettér és a természetellenes összetételű szociális csoport. Az alárendelt egyednek nincs lehetősége elvonulni, kiválni a falkából és magányos farkasként folytatni az életét. Az egy kifutóban élő farkasok csoportösszetétele gyakran önkényes: nem rokonegyedek élnek együtt, tehát a csoportszerkezet nem tükrözi a természetes környezetben előforduló szociális viszonyokat. Ezért a falkatagok között szigorú rangsorrend fejlődik ki és stabilizálódik, ami jól leírható az ábrán látható lineáris hierarchia modell segítségével. Erre a szociális modellre jellemző az állandó agonisztikus feszültség, ami a domináns falkatagok ismétlődő provokálása, kihívása illetve az alárendelt egyedek rendszeres zaklatása és elnyomása miatt alakul ki. Előfordul, hogy az összezárt farkasok nem egy alfajba tartoznak, ami szintén konfliktusforrás lehet (viselkedésbeli különbségek). Fogságban élő farkasoknál megfigyelték az úgynevezett „bűnbakképzést”, ilyenkor több farkas együttesen megtámad egy rangsorban alul elhelyezkedő egyedet. Az alárendelt nem tud hova menekülni, folyamatosan szem előtt van, ami fokozza az agressziót (akár meg is ölhetik). Ahogy az egyedek nőnek, egyre több és súlyosabb konfliktus figyelhető meg közöttük. Fogságban a társak szoros közelsége által okozott stressz és egyéb zavaró környezeti tényezők (pl. kutatók, látogatók jelenléte, hangos zajok, fura szagok stb.) abnormális viselkedésformákhoz vezethetnek.
hhhhA vadonban élő farkas falkák ezzel szemben családi csoportok, melyek egy szaporodó párból (általában két, nem rokon egyed) és azok különböző korú (1-3 éves segítők, és a fiatalabb) kölykeiből állnak. Mivel a szülők mind fizikai erő, mind tapasztalat szempontjából előnyben vannak (jobban ismerik a tápláléklelő helyeket és a territóriumok között húzódó vadászösvényeket) evidens, hogy ők lássák el a vezető szerepet, irányítsák a falka mozgását és döntéseket hozzanak, valamint szabályozzák az utódok viselkedését. A falkatagok közötti viszonyt a társak felé mutatott pozitív érzelmeket kifejező, összetartást erősítő viselkedésformák, a kölcsönös vonzalom és a dominancia, a rangsorrend, valamint az agonisztikus folyamatok alakítják ki. Ha ezek egyensúlyban vannak a falka szociálisan stabil.
hhhhA következő ábrán a farkas falka szociális felépítésének változatai láthatóak, az A. rajzon a kényszerített, szigorúan lineáris hierarchia látható, ez a fogságban élő farkasokra jellemző. Ilyenkor az összes egyed (béta, gamma, ómega) a domináns, alfa pozícióra törekszik. A B. rajz azt mutatja, hogy a hímek és a nőstények között különálló hierarchia van, amit az ivar és/vagy a kor befolyásol. A C. rajz ábrázolja a természetes körülmények között élő farkasok családmodelljét.
Táplálkozás
hhhhA farkas kifejezetten ragadozó életmódot folytató, azaz hipercarnivora faj, nagyméretű zsákmány elejtésére specializálódott (szemfogak mérete, kooperatív vadászat falkában stb.). Táplálkozási szokása élőhelyenként és évszakonként más és más, továbbá a farkas populáció sűrűsége is befolyásolja. Észak-Amerikában főleg nagytestű növényevőket (karibu, jávorszarvas, rénszarvas) ejtenek el, míg Eurázsiában sokkal változatosabban (gímszarvas, vaddisznó, őz, mezei nyúl, ürge, egér; háziállatok: bika, marha; emberi hulladék) táplálkoznak. Nyaranta előnyben részesíti a kisemlősöket (nyulat, pockot), míg télen inkább nagyobb testű prédaállatot (muflon, őz, vaddisznó, gímszarvas) fogyasztanak. Nem túl nagy arányban, de esznek füveket, gyümölcsöket, magvakat is. Mindig a legkönnyebben elejthető (fiatal, legyengült, idős) és legnagyobb nettó nyereséget nyújtó zsákmányt részesítik előnyben. Csúcsragadozóként fontos szabályozó és szelektáló szerepet töltenek be a táplálékhálózatban. A farkasok átlagosan 2 naponta indulnak vadászni. A nagyméretű patások (többnyire borjak) ellen indított támadásaik többször hiúsulnak meg, mint ahányszor sikeresek (farkas-pézsmatulok összecsapásnál 21 esetből 3-szor ejtettek prédát, míg farkas-jávorszarvas esetén 131 esetből 6-szor sikerült zsákmányolniuk). Éppen ezért majdnem mindig éhesek, életük az ínségről és a dőzsölésről szól (akár 10 kg húst is képesek egyszerre elfogyasztani). A farkasok számára fontos, hogy rövid idő alatt felmérjék a prédaállat sebezhetőségét (próbák, üldözés útján), hiszen így nem pocsékolják feleslegesen az energiaraktáraikat. Ha nem vigyáznak eléggé, vagy rosszul mérik fel ellenfelüket, súlyosan megsebesülhetnek, vagy akár meg is halhatnak. Egy farkas napi húsigénye 1 és 5 kilogramm között mozog, amit számos tényező befolyásol (általános kondíció, aktivitás stb.). Az elejtett zsákmány minden részét (szőr, bőr, csontok, zsigerek) hasznosítják. Nem monopolizálják a húst, tehát ha elég nagy zsákmányt ejtenek, abból mindenki részesül. Az egyedek szája körül van egy úgynevezett birtoklási zóna, tehát ha egy farkas már sikeresen megszerzett egy darab húst, amit elérhető közelségben, vagy a szájában tart, akkor az már az övé. A farkaskölykök felnevelése – takarmányozása (pl. táplálék visszaöklendezése) és védelme – csak úgy lehetséges, ha a szaporodó pár és a falkában élő idősebb utódok együttműködnek.

Szaporodás és utódnevelés
hhhhA farkasok – tipikus monogám faj – párzási szezonja januártól márciusig tart. A szaporodó pár érdeke az, hogy a szaporulatot évente egyetlen saját alom felnevelésére korlátozza, és általában így is történik (évente egy alom, átlagosan 3-8 kölyök születik). A kölykök jellemzően 2-3 éves korukban válnak ivaréretté (így nem jelentenek az első időkben szexuális konkurenciát a felnőttek számára), de fogságban akár már egy évesen is szaporodhatnak (táplálékbőség, egészségügyi ellátás). Kölyökgyilkosságok csak fogságban élő falkáknál fordulnak elő, vadon élőknél még soha nem figyelték meg. Az anyafarkas egy üregben hozza világra vak és süket kölykeit, akiket az első időkben csak ritkán hagy magukra (addig a hím eteti a nőstényt), ebben az időszakban a falka különösen sérülékeny, hiszen ha az egyik szülő elpusztul, az az egész család vesztét okozhatja. Az újszülöttek a környezetet tapintás és szagingerek által érzékelik, majd fokozatosan egyre fejlettebbek lesznek (a második héten kinyílik a szemük és a fülük). A harmadik héten már előmásznak az odúból és találkoznak a falka többi tagjával, ez alatt az érzékeny periódus alatt rengeteget tanulnak a szociális környezetükről, valamint a motoros képességeik is egyre javulnak. Az idő előrehaladtával a kölykök hozzászoknak a fizikai környezet változásaihoz, biztos pontot a falka jelenti számukra (pl. vadászat után „randevúhelyeken” találkoznak). 8-10 hetes korukban anyjuk leválasztja őket, és a falka közösen táplálja a kölyköket a vadászatot követően elfogyasztott, majd felöklendezett élelemmel. 16 hetes koruk után már bekapcsolódnak a közös vadászatokba is, majd 9 hónapos és 3 éves koruk között elhagyják falkájukat, hogy sajátot alapíthassanak.
hhhhAz említettek miatt a fogságban élő farkas falkákon végzett megfigyeléseket nem érdemes általánosítani a vadon élő egyedek társas viselkedésére, inkább úgy kell tekinteni rájuk, hogy azok a feltételezhető szociális viselkedéseket csupán modellezik.

Kommunikáció
hhhhKommunikációnak nevezzük a jelrendszer segítségével történő információcserét adó és vevő között. Ez egy dinamikus – kölcsönös folyamat, hiszen a kezdeményező adó és a dekódoló vevő szerepei folyamatosan cserélődnek, ahogy a csatornán át üzenetet közvetítenek egymásnak. A kommunikáció tehát olyan egyedek között történik, akiknek van valamilyen rendszere a külvilágból érkező ingerek fogadására, érzékelésére és feldolgozására. Típusai szerint lehetnek szagjelzések (olfaktorikus), hangjelzések (akusztikus) vagy vizuális jelzések.
Szagjelzések
hhhhA farkasok szaglása kitűnő, amire szükségük is van, hiszen szagjelzésekkel (vizelet, ürülék, kaparás) jelölik meg a territóriumuk határait. A megfigyelések szerint a vadon élő farkasok 250 méterenként hagynak szagjeleket a gyakrabban használt útvonalaikon, területhatárokon, az odú és a randevúhelyek környékén. Az alfa hím (néha az alfa nőstény is) felemelt lábbal jelöl, szemben a többi falkataggal.
Hangjelzések
hhhhA farkasok változatos hang-rendszerrel rendelkeznek. Visszavonulásra késztetnek és ellenséges belső állapottal társulnak az éles, alacsony frekvenciájú hangok, mint például a morgás, vicsorgás, vakkantás és az ugatás (nem gyakori, figyelmeztetésre szolgál). Közeledést váltanak ki, és barátságos vagy megadó (békítő) hajlandóságot jeleznek a tiszta, tonális és harmonikus hangok magas frekvenciákon, így a vinnyogás illetve a nyöszörgés. A farkas vonyítás, üvöltés (hosszan kitartott, folyamatos, dallamos hang) számos funkcióval bír, többek között a kapcsolat fenntartását és az újra egymásra találást segíti, szinkronizáló hatású és a terület birtoklását is jelzi. Az állatok ilyenkor mindig felajzott izgalmi állapotba kerülnek.
Vizuális jelzések
hhhhA farkasok gazdag testbeszéddel rendelkeznek, ami mindig csak az adott kontextusban értelmezhető. Vizuális kommunikációjukat nem ismerjük még igazán, ez alól kivételt képeznek az ellenséges (agonisztikus) helyzetek. Szubmisszív jelzésnek hívjuk a visszavonulásra és az összecsapás befejezésére irányuló (menekülő) viselkedést. A fenyegetés egy olyan viselkedés, aminek csak jelző szerepe van, és nem okoz fizikai sérülést az ellenfélnek (például morgás). Gátolt támadás esetén van fizikai kontaktus és esetleg fájdalmat is okozhat az elkövető fél (például gátolt harapás). Támadásnál valós fizikai sérülés történik (például harapás). Az agresszió legfontosabb szerepe a korlátozott mennyiségben elérhető források elosztása a csoport tagjai között, tehát alapvető része a farkasok viselkedésének, ha csökken az elérhető források mennyisége (például élelem, szaporodó nőstények száma), akkor nő az agresszív incidensek gyakorisága.

A farkasok kapcsolata az emberrel
hhhhA farkasokra jellemző az idegenektől való félelem, azaz a xenofóbia. Ennek oka a kutyával ellentétes szelekciós nyomás lehetett, hiszen évezredekig üldözték és intenzíven irtották a farkast, így csak azok az egyedek maradhattak életben, amelyek félénkek, bizalmatlanok és emberkerülők voltak. Nincs olyan bizonyított eset, ahol egészséges, vadon élő farkasok spontán az emberre támadtak volna, nem szabad azonban elfelejteni, hogy a farkasok zsákmányként tekintenek az emberi csecsemőkre.
hhhhA farkasoknál létezik egy születés utáni, szagingerekre és a fajtársakról való tanulásra érzékeny (neonatális) periódus, ami valószínűleg 10-12 napos korig tart. Szocializált (=imprint) lesz egy farkas, ha újszülött kortól kezdve az anyaállat és a fajtársak kizárásával ember neveli fel folyamatos és közeli kapcsolatban. Sikeres lehet a szelídítés, ha három hetes kor előtt érintkezik a farkaskölyök az emberrel, és közvetlen emberi kezelésnek van kitéve. Viszont, ha ez csak később történik meg, akkor a farkasban kialakul egy távolságtartó magatartás az emberrel szemben. Bár ekkor is megszokják az ember jelenlétét, azaz habituálódnak (kevés emberi kapcsolat mellett, fogságban tartva, egyéni tanulás révén pozitív asszociációk alakulhatnak ki, mint például, hogy az ember adja a takarmányt). A farkas tehát lehet vadon élő, ilyenkor nincs emberi jelenlét a környezetében; szoktatott és szelídített, ekkor különböző mértékű kapcsolata van az emberrel; illetve szocializált, amikor korai és alapos szocializációnak van kitéve még 2 hetes kora előtt. Ezek egyike sem okoz genetikai változást (nem úgy, mint a domesztikáció, mely során a kutyát háziasítottuk).
hhhhTöbb kutató is végzett olyan kísérleteket, ahol a kisfarkasokat igen korán elválasztotta anyjuktól, majd ő maga nevelte fel. Ilyen például az 1988-as könyvének megjelenése óta „Farkasember”-ként emlegetett Werner Freund. A férfi és felesége több alfajból (európai, szibériai, timber, sarki farkas) is felnevelt egy-egy falkát. A felnőtt állatok egy hektáros kifutókba kerültek, ahol életüket maguk alakíthatták ki. Freund élete során megpróbált minél bensőségesebb kapcsolatot kialakítani farkasaival, hogy közelről – a rendszer részeként – tanulmányozhassa őket. A falkában igyekezett fajtársként részt venni, úgy gondolta, hogy ő az alfa-farkas, de nem a vezető. Nézeteit, a farkas falkák vezetéséről alkotott elméleteit sokan vitatják, ám könyveivel és a róla készült filmekkel számtalan embert hozott közelebb a farkasok világához.
hhhhSzintén hasonló vizsgálatokat végeztek az ELTE Etológia tanszék munkatársai. Az itt dolgozó kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a farkasok és a kutyák között milyen különbségek vannak. Az intenzív szocializáció során a farkasok 4-6 napos koruktól kezdve 9-16 hetes korukig napi 24 órában együtt voltak a nevelőikkel. A gondozók bensőséges kapcsolatot alakítottak ki a kölykökkel (együtt aludtak, cumisüvegből etették őket) és mindenhova együtt mentek. 3 hetes koruktól kezdve viselkedési tesztekben figyelték meg a farkasokat különböző helyzetekben (szociális preferencia, újdonságkerülés, kognitív viselkedésformák stb.). Ezt követően, egy éves koruk körül a Gödöllőn élő farkas falkákba kerültek. A vizsgálatok eredményei szerint a legtöbb eltérés a farkas és a kutya viselkedéselemei között mennyiségi és nem minőségi. Bár a két faj között csak kb. 0,3% genetikai különbség van, mind a kettő a saját környezetében vált sikeressé: ha a farkast a kutya számára természetes emberi környezetnek tesszük ki, nem fog kutyaként viselkedni, illetve az emberi környezeten kívül élő pária kutyák nem mutatnak farkasszerű jelleget.
hhhhA fent említett kutatásból jött létre az ausztriai Wolf Science Center, ahol a korábbi vizsgálatokat folytatva farkas és kutyakölyköket nevelnek fel, majd tartanak falkákban, hogy vizsgálhassák kognitív képességeiket. Nekik köszönhetően tudjuk, hogy a kézből nevelt farkasok preferálják nevelőszülőjüket egy idegen emberrel szemben, valamint, hogy a fogságban tartott imprint farkasok nem igénylik, sőt elutasítják, hogy az ember beleszóljon a falkatársak közötti viszonyokba.
hhhhMagyarországon farkasok kézből nevelésével majd (természetes motiváción, kölcsönös bizalmon és tiszteleten alapuló) képzésével foglalkozik Horkai Zoltán, aki filmekhez készíti fel állatait.
hhhhAz említett példákban mind olyan több éves-évtizedes tapasztalati múlttal rendelkező kutatók, biológusok, kiképzők és állatkoordinátorok szerepelnek, akik megtanultak bánni ezzel a fajjal. Fontos észben tartani, hogy a kézzel nevelt farkasok sokkal kevésbé képesek saját viselkedésüket, félelmi reakciójukat és agressziójukat kontrollálni, mint a hasonlóan felnevelt kutyák. A hozzá nem értés és a túlzott önbizalom miatt fordulhat elő, hogy több olyan dokumentált eset is ismert, ahol szocializált farkasok megtámadták – megölték nevelőjüket. Valószínűleg a párzási időszak felfokozott állapota és az ember helytelen reakcióinak sorozata (pl. agresszív „ledominálás”, biztonsági szabályok be nem tartása – „minimum két gondozó”) együttesen válthatta ki a támadást.

Irodalomjegyzék:

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság (2014): A nagytestű ragadozók (farkas, hiúz) élőhelyének felmérése és élettani vizsgálatuk alapján közös jegyzék megfogalmazása
Csányi V. (2012): A kutyák szőrös gyerekek
Durrell, G. (1982): Vadállatok bolondja
Freund, W. (1988): A farkasember
Heltai M. (2010): Emlős ragadozók Magyarországon
Kovács Zs. (2007): Farkasok a Kárpát-medencében
Lorenz, K. (1991): Mentsétek meg a reményt
Mech, D. L. (1997): A sarki farkas 10 éven át a falkával
Miklósi Á. (2010): A kutya viselkedése, evolúciója és kogníciója
Miklósi Á. & Topál J. (2006): Kutyagondolatok nyomában
http://content-static.lansingstatejournal.com/interactives/isleroyalewolves.html
http://kutyakutatas.blogspot.hu/2013/09/meddig-elnek-kutyak-es-farkasok.html
http://www.termeszetvedelem.hu/
http://www.anp.hu/hu/zselyke-a-farkaslany
http://www.anp.hu/hu/nagyragadozok-az-aggteleki-nemzeti-parkban
http://bnpi.hu/hir/farkasok-jelenlete-a-bukki-nemzeti-parkban-1378.html
http://bnpi.hu/hir/farkaskolykok-nevelkednek-a-bukki-nemzeti-park-teruleten-1340.html
http://kutyakutatas.blogspot.hu/2012/01/sarki-farkasok-es-klimavaltozas.html
http://kutyakutatas.blogspot.hu/2014/12/kutyaetologia-2.html
http://kutyakutatas.blogspot.hu/2013/12/kutya-es-farkaskolykok-szocialis.html
http://www.mrns.hu/hirek/a-farkasok-szemelyre-szoloan-uvoltenek
http://kutyakutatas.blogspot.hu/2013/02/hetven-eves-volt-2003-ban-farkasember.html
http://www.wolfscience.at/en/
http://horkai.net/hu/

Korábban már írtam arról, hogy az állatkertekben miért jött létre a környezetgazdagítás, de ugyanezen okokból végezhetjük kedvtelésből tartott vagy menhelyen élő kutyáknál is, hogy fokozzuk életminőségüket. Bár az emberek többsége szereti a kutyáját, azoknak gyakran igen unalmas életük van, sok időt töltenek a lakásban vagy a kertben egyedül. Az életük ismétlődő és kiszámítható rendszer alapján zajlik, foglalkozás és tanítás hiányában ritkán kerülnek olyan helyzetekbe, ahol fizikai vagy mentális problémákkal szembesülnek. A mindennapi kihívások hiánya miatt gyakran jelennek meg olyan viselkedések, mint az unalomból/frusztrációból eredő hiperaktivitás, a destruktiv rágás, a szeparációs szorongás, az agresszió és a rendellenesen ismétlődő viselkedésformák. Ha a kutyák számára olyan mentális kihívásokat biztosítunk, melyeket sikeresen meg tudnak oldani, akció-reakciót, önbizalmat és kritikus gondolkodást tanítunk nekik, valamint további előnyökre tehet szert. A környezetgazdagítás tervezésénél és kivitelezésénél fontos a tudatosság továbbá jó, ha tisztában vagyunk a lehetséges típusokkal is. 

Szerencsére sok egyszerű módja van a kutya életének ingergazdagabbá tételére, a lényeg a változatosság: vezess be új dolgokat, etess máskor, csinálj meglepetés gyakorlást vagy csak lustálkodjatok. Legyen minden nap egy különleges nap.

1. Társas gazdagítás

• lógj kutyás barátokkal: a kutyák szociális lények, fordíts rá időt, hogy a kutyád játszhasson a kutyabarátaival. A csoportos játék egy nagyszerű módja a gyakorlásnak, és segít a mentális egészség megőrzésében. Egy fél órás játék más kutyákkal felér egy két órás sétával. Az esetleges problémák elkerülése végett mindig figyelj oda a falka összetételre és tanulj a kutyák kommunikációjáról, hogy észrevehesd a jeleket. Ne feledd, hogy a játék az, amit mindkét fél élvez, ha az egyik kutyának sok egy helyzet legyél rá tekintettel és adj neki teret.
• legyél a kutyáddal: élvezd a közösen eltöltött minőségi időt, a felsorolt tevékenységek mindegyike mélyíti a kötődést közted és kutyád között.

2. Kognitív gazdagítás

• taníts új dolgokat: a pozitív megerősítésen alapuló képzés egy remek módja a mentális stimulációnak, tanítsd meg a kutyádat az együttélés szabályaira (hallgasson a nevére, tudjon sétálni pórázon, ülni, maradni és hívásra jöjjön). Tréningezhetsz egy bizonyos céllal is például állatorvosi tréning vagy taníthatsz különböző trükköket, így vagy úgy, a képzés számos előnnyel bír.

3. Fizikai környezet

• sétálj: elengedhetetlen az optimálisan egészséges és érzelmileg kiegyensúlyozott élethez, tehát nem csak egy egészségügyi körről van szó. Fontos megértened, hogy a kutyád nem tud megfelelő testmozgás végezni egyedül a kertben vagy lakásban, segítened kell neki, hogy rendszeresen legyen lehetősége a nagy intenzitású futásra. Akár a városba, akár a természetbe mész a kutyáddal, ő a testmozgás alatt rengeteg ingerrel találkozik, új dolgot tapasztal meg, így a séták során folyamatosan szocializáció zajlik, ezért mindig figyeld a kutyád reakcióit és segíts neki eligazodni az emberek világában. A kutyasétáltatás alatt ne feledd, hogy a kutyád elsődleges érzékszerve az orra, hagyj neki időt a nyugodt szaglászásra. Járj új utakon, változtass a szokásaidon, hogy ne legyen rutin a séta.
• ússzatok: egyes kutyák nagyon szeretnek úszni és ez egy remek testmozgás, amit csinálhattok közösen egy biztonságos tóban, medencében vagy elviheted a kutyádat fizioterápiára illetve kutyafitneszre is.
• játszatok: tanítsd meg a kutyád jól játszani, szeresse visszahozni- elcserélni, fogni és ereszteni a játékait, így az eldobott labda, frisbee visszahozása valamint a kötél huzizása is jó buli lesz. A játékok ne legyenek elöl, tartsd őket egy dobozban, ahonnan forgórendszerben mindig egy másik izgalmas dolog kerülhet elő.
• űzzetek kutyás sportokat: rengeteg féle sport és munka közül választhatsz, amit kutyáddal közösen gyakorolhattok, például: agility, flyball, frisbee, obecience, IPO, BH, őrzővédő, dogdancing, canicross, bikejöring, szánhúzás, coursing, mantrailing, treiball, terelés, vadászat, mentő és szolgálati kutyázás. Ezek mindegyike segít levezetni a kutyád energiáit, mindemellett mentális kihívást is jelentenek, épül a kutya motivációja és önkontrollja valamint a kettőtök közötti kapcsolat.
• tanítsd meg pihenni: fontos, hogy a kutyád ki tudjon kapcsolni, ha éppen nincs semmi különös teendő. A megfelelő teljesítményhez és a koncentrált munkához szükséges, hogy ingergazdag környezetben - például verseny, kiállítás előtt, mikor más van a pályán -  is képes legyen relaxálni. 

4. Érzékszervi gazdagítás

• rágás: a kutyák természetes viselkedésének része a rágás, legjobb tehát, ha megtanítod mit rághat és mit nem. Ezeknél a játékoknál is figyelj oda, hogy ne unja meg, nem kell hát mindig elöl lennie az adott játéknak, cserélgesd őket.
• ásás: csinálj kutyahomokozót a kertben, ahol kedvére áshat a kedvenced.
• szaglás: szórj szét a fűben kutyatápot, vagy rejtsd el a kutyád egyik kedvenc játékát, esetleg bújj el te magad és biztasd a kutyádat a megkeresésükre. Használhatsz különböző illatokat (levendula, kamilla, macskagyökér, feromonok), melyek segítenek pihenni vagy oldják a feszültséget a kozmetikában, állatorvosnál.

5. Élelemmel kapcsolatos gazdagítás

• adj problémadobozokat és puzzle-t: ezek egyszerű módjai a mentális fárasztásnak, a legtöbb kutya 5 perc alatt megeszi a vacsoráját, pedig ez akár lehetne egy kihívásokkal teli óra is. A logikai játékok segíthetnek megtanítani a kutyát egyedül lenni és pozitív állapotot kötni a tűzijátékhoz vagy viharhoz. Jól használhatóak környezetgazdagításként betegség miatt pihenőre kényszerülő vagy menhelyeken élő kutyáknál, segítségükkel lefoglalhatjuk a kölyköt illetve csökkenthetjük az idősödő kutyánk kognitív hanyatlását. Egy kutatás során azt tapasztalták, hogy a menhelyen élő kutyáknak adott kong játék fokozta a testmozgást és a táplálkozó viselkedést valamint csökkentette az ugatást. Az állatboltokban sok kiváló játék közül választhatsz, de mindegyiknél érdemes betartani a következő szabályokat:
  - vacsi idő - tál helyett a puzzle-ba rakd bele a kutya aznapi ételét, legyen az akár táp, hús, gyümölcs vagy zöldség, használhatsz jutalomfalatokat (sajt, virsli, sajtkrém stb.) is, de ne csak az töltse ki az egészet.
  - nem játék – a puzzle-k sok helyzetben segíthetnek lekötni a kutyát, viszont ha kiürültek rakd el, így megőrizheted a varázsát. Mindig legyél ott, ha egy puzzle-t adsz a kutyádnak, hogy elkerüld az esetleges baleseteket.
  - ne segíts – a puzzle-k lényege pont az önálló tanulás lehetősége, ne old meg a kutyád helyett a problémát, inkább hagyd próbálkozni. Ha kutyád magától otthagyta a puzzle-t ne add oda a még benne rejlő élelmet, majd máskor jobban igyekszik.
  - legyél türelmes – a legtöbb kutya nagyon motivált, de a túl nehéz puzzle frusztrációt okoz és érdektelenséghez vezethet, ezért fokozatosan nehezedő puzzle-t használj, olyan problémával szembesítsd a kutyádat, amit még meg tud oldani egyedül, de kellő kihívást jelent számára.
  - mindenkinek egy – ha több kutyád is van, mindnek biztosítani kell egy saját puzzle-t és egy privát helyet ahol nyugodtan kiszedheti belőle az ennivalót.
  - fagyi – nyáron tegyél a puzzle-ba nyers húst és vízzel feltöltve fagyaszd le, a kutyád órákig ellesz a megszerzésével.

Irodalomjegyzék: 

https://stacythetrainer.blogspot.hu/2017/04/stop-walking-your-dog.html
http://www.companionanimalpsychology.com/2015/10/make-your-dog-happy-enrichment.html
http://bestfriends.org/resources/enrichment-dogs-shelters
http://familypet.com/6-environmental-enrichment-tips-for-dogs/
http://veterinarycalendar.dvm360.com/environmental-enrichment-dogs-and-cats-proceedings
http://www.petmd.com/blogs/purelypuppy/lradosta/2012/dec/environmental-enrichment-for-puppies-and-dogs-29642
http://healthypets.mercola.com/sites/healthypets/archive/2015/07/20/environmental-enrichment-dogs.aspx

Az emberek évszázadok óta képeznek állatokat különböző feladatokra, hogy azok segítsenek nekik a mindennapi életükben. Kutyákat vadászatra, juh terelésre és szánhúzásra, lovakat, tevéket és elefántokat teherszállításra vagy hátas állatoknak, madarakat üzenetküldésre.

Ha házi- illetve vadállatokat tartunk, mindenképp hatással vagyunk az életükre az ellátásuk és gondozásuk során. Tehát már pusztán a hétköznapi élet is egy képzés, hiszen a napi rutin során történő interakciók viselkedésmódosító hatással bírnak. Valójában tehát az a kérdés, hogy ez a képzés milyen típusú és mennyire tudatos.

A tréning definíciója
Az operáns kondicionáláson alapuló tanítási technikákat B.F. Skinner viselkedés kutató dolgozta ki az 1930-as években. Ezt követően az 1940-es években kezdték el használni tengeri emlősök (első sorban delfinek és bálnák) képzésére az állatkerti gondozók, majd ezek a módszerek igen hamar szélesebb körben is elterjedtek.

Az, hogy mit nevezünk tréningnek csupán egy filozófiai kérdés. Ahány képzésről, pszichológiáról, operáns kondicionálásról vagy viselkedés analízisről szóló könyvet olvasunk, annyi definícióval találkozhatunk. A tréning vagy képzés nem más, mint tanítás. Megtanítjuk az állatot egy új környezetben való életre, megosztjuk egymással tapasztalatainkat és céljainkat, pont úgy, ahogy a gyereket tanítják az iskolában a felnőtt életre. A képzés megértésének legjobb módja, ha tudományos alapú oktatók filozófiáit kiegészítjük saját gyakorlati tapasztalatainkkal. 

Az emberek általában azt gondolják, hogy az állatokkal való tréning fő funkciója a szórakoztatás és a show. Az igazság az, hogy a képzés valójában sokkal nagyobb célt szolgál, mint hogy különböző trükköket tanítunk az állatoknak. Mint tanárok vagy oktatók, tudnunk kell, hogy miért képezzük az állatainkat. Egy jól felépített tréningprogrammal már napi 10-15 perc gyakorlás is minőségi változásokat hozhat, mindemellett számos pozitív hatása van az állat életére.

A tréning elsődleges okai
A tréning elsődleges okai az állatjóléttel kapcsolatosak:
1. fizikai stimuláció
2. mentális stimuláció
3. együttműködő magatartás

Ez a három cél nagyon fontos az állatjólétében, ezért nehéz elhinni vannak olyan állatkertek, ahol nincs viselkedésgazdagítási program számukra. A képzés az állat életének egy lényeges eleme - egy olyan eszköz, ami elősegíti a jobb életszínvonalat.

1. Fizikai stimuláció:
Amikor megtervezünk egy kifutót az állatok igényeit szem előtt tartva valósítjuk meg. Bármekkora kifutót is építünk, soha nem lesz csendes óceán, afrikai szavanna vagy brazil esőerdő. A vadon élő állatok a természetben általában azért tesznek meg nagy távolságokat, hogy élelmiszert, jobb klímát találjanak vagy elkerüljék a ragadozókat. A fogságban élő állatok nem szembesülnek ilyen problémákkal, ezért más módon kell biztosítanunk a megfelelő fizikai kihívásokat. A képzés egy jó lehetőséget ad arra, hogy az állatok felesleges energiáik egy részét levezethessék, fokozza az aktivitásukat és javítja a fizikai állóképességüket.

2. Mentális stimuláció:
A tréning olyan kihívások és problémák elé állítja az állatot, ami megtöri a hétköznapok egyhangúságát és a választás lehetőségét biztosítja. Ugyanis a képzés során megvalósíthatnak szándékos célokat, tanulhatnak, új készségeket sajátíthatnak el, kölcsönhatásba léphetnek más élőlényekkel és tárgyakkal, valamint egyértelmű döntéseket hozhatnak arról, hogy mit, hol és hogyan akarnak, vagy nem akarnak.

• stressz csökkentése
A képzés csökkenti a stresszt, hiszen az állatok maguk akarnak együttműködni a trénerrel, nincsenek kényszerítve egy adott viselkedésre. A tréning alatt egy lehetőséget ajánlunk fel az az állatnak, hogy elérje a kívánt jutalmat, ami legtöbbször élelem, de a szociális megerősítés szerepe sem elhanyagolható.

• abnormális viselkedés csökkentése
A tréning a környezetgazdagítással kiegészülve egy nagyszerű módja az abnormális viselkedések csökkentésének, hiszen megtöri az unalmas hétköznapokat.

3. Együttműködő magatartás:
A kooperatív viselkedések tanítása a jó állatellátás alapvető eleme.

• jobb kezelhetőség
Az állatkertekben - legyenek bárhol is a világon – fontos megoldani az állatok könnyű és kiszámítható mozgatását a külső kifutóból a belsőbe, hiszen igen sok kifutót csak így lehet biztonságosan takarítani. Általában kétféle megoldást használnak: élelemmel csalják be a megfelelő helyre az állatot vagy negatív megerősítést (például vízzel locsolást) alkalmaznak. Pedig megfelelő képzéssel sokkal gyorsabban, könnyebben és biztosabban végezhető az állat irányítása. A tréning egy remek módja a gondozó és az állata közötti kölcsönös bizalom kiépítésére.

• sérülésveszély csökkentése
Az állatszállítások, befogások, vizsgálat során a pánikba esett állat sokszor rémült, küzd a megfogás ellen, ami könnyen sérüléshez vezethet. Ez nehezíti az állatorvos munkáját is, hiszen nehéz különbséget tenni, hogy valóban a fájdalom miatt viselkedik úgy az állat vagy egyszerűen csak fél és harcol. Egy állatbefogás erős negatív élmény lehet, és maradandó traumát okozhat az állat számára. Az érzéstelenítés vagy bódítás, altatás kockázatos és drága, valamint egyes fajoknál, akár 50%-al növeli a mortalitás esélyét, ezért a legtöbb esetben igyekezni kell kerülni.

• állatorvosi viselkedések
A legtöbb rutinvizsgálat nélkülözhetetlen az állatok egészségének megőrzéséhez. Az állatorvosi viselkedések tanítása segítik az állatorvosok munkáját, hiszen az állatok önként együttműködjenek a vizsgálatok során (például oltás, vérvétel, röntgen, ultrahang, sebvarrás stb.). Így nem kell az állat mozgását fizikailag korlátozni vagy kitenni a kockázatos bódításnak, altatásnak és a lehető legjobb ellátásban részesülhetnek.

A tréning másodlagos okai
A másodlagos okok közé tartoznak azok a tevékenységek, amelyek elősegítik az állatkertek és akváriumok által elérni kívánt ex situ fajmegőrzési célokat. Ide tartoznak a következők:
1. oktatás
2. kutatás
3. fajmegőrzés

1. Oktatás
Az évek során több millióan látogatnak el az állatkertekbe és akváriumokba, ezek az emberek valószínűleg soha nem fognak élő állatokkal találkozni a vadonban. Az alábbi intézményekben egyedülálló módon figyelhetik meg a természet szépségeit és tanulhatnak a környezettudatos, önfenntartó gondolkodásról és a biodiverzitás megőrzéséről közvetlenül az élő állatok segítségével. A vadállatok látványa, megtapasztalása elősegíti a megmentésüket (see it, sense it, save it). Hiszen az élő állatok fizikai közelsége által olyan izgalmas élményben részesülhet a látogató, ami nem helyettesíthető fényképek, videók vagy könyvek segítségével. Sok állatkert felismerte, hogy úgy juttathatja el az üzenetét az emberekhez, ha az állatok által egy élményt nyújt, melynek remek eleme lehet egy előadás vagy bemutató.

2. Kutatás
A zárt tartásban élő állatok hatalmas mennyiségű alapinformáció forrásai, melyek megismerése után jobban megérthetjük az adott faj anatómiáját, fiziológiáját és viselkedését. Az in situ és ex situ megőrzés szoros együttműködése és egymást támogató tevékenysége elősegíti a veszélyeztetett állatok védelmét és megőrzését. A kutatások során könnyen gyűjthetünk új információkat, ha azt vizsgáljuk, hogy bizonyos ingerekre hogyan válaszolnak a fogságban élő állatok. Ezekhez a tesztekhez azonban sokszor előzetes képzésben kell részesíteni az állatot, hogy miképp használjon bizonyos eszközöket (például farkasok érintőképernyős számítógépet vagy futópadot). Az összegyűjtött információkat a terepi megfigyelésekkel kiegészítve egyre átfogóbb képet kaphatunk az adott fajról. Ezek az adatok támogatják a színvonalas állattartást is, hiszen megismerhetjük például egy egészséges, „normális” állat pulzus, vérnyomás értékeit, amik később segítik az állatorvosi diagnosztikát és a kezelést.

3. Fajmegőrzés
A tenyésztési programok során könnyebb nyomon követni az anya állat és az utód fejlődését, ha mindezek során nem kell kényszert alkalmazni. A tréning így hozzájárul az egészséges állatokhoz és a genetikai sokszínűség- és a fajmegőrzéséhez.

A jó tréner valójában sokkal többet tud, mint szimplán a kiképzés elméletét. Ismeri, megérti az állat múltját és biológiáját, tisztában van a faj állatorvosi és takarmányozási ellátásával. Állattartó-gondozó, biológus, etológus és még sok minden más is egyben, lényegében egy komplett állat-egészségügyi szakember, aki tudatos és átgondolt képzési programokat állít össze és valósít meg. 

Irodalomjegyzék:

Jenifer A. Zeligs - Animal training 101 The complete and practical guide to the art and science of behavior modification
Ken Ramirez – Animal training Successful animal management through positive reinforcement
https://seaworld.org/en/animal-info/animal-infobooks/animal-training