Tartástechnológiai terv

A fogságban lévő állatok tartáskörülményeinek kialakításakor a természetes állapot modellezése a cél. Bizonyos tényezők (élettér mérete, egyedsűrűség, táplálás, zavarás stb.) esetében igen nagy különbségek lesznek a természetestől, míg másoknál (egészségügyi kezelések, takarmányozás, környezetgazdagítás, tréning) jóval optimálisabb feltételek között élnek az állatok. A megfelelő tartással (kifutó kialakítás, alapellátás, környezetgazdagítás) az állatok hosszú, boldog és minőségi életet élhetnek, valamint a látogatók sincsenek veszélyben (balesetek, sérülések, állattámadások, zoonózisok, paraziták terjedésének elkerülése).

Az ideális zárt téri farkastartás során az állatok szocializáltak („szelídek”), így nem tartanak az embertől (gondozók, látogatók). Ennek köszönhetően lehet őket látni a kerítés mellett, valamint ahogy természetes viselkedéseket végeznek, ha pedig úgy érzik, figyelmen kívül hagyják a látogatókat, elbújnak vagy elrejtőznek. A szocializált farkasok boldogak, egészségesek és minimálisan stresszelnek, a szocializáció nem befolyásolja a természetes viselkedésüket, csupán nem félnek az embertől, tehát nem jelent számukra felesleges stresszforrást egy-egy egészségügyi beavatkozás/állatorvosi vizsgálat, vagy az emberek látványa. Élvezik az interakciót a kiképzőikkel, és megtanulnak az emberekkel együtt lenni. Azonban mérlegelni kell, hogy a szakmai csapat megfelelő-e erre a szerepre és ha nem, akkor érdemesebb emberrel nem szocializált („vad”) farkasokat tartani, akik kevesebb veszélyt jelentenek a gondozókra, mint a természetes félelmüket elvesztett, „szelíd” társaik.

A falka egy családi csoportból áll (rokon egyedek), ahol stabil a falkasorrend. A szülők kölykeit időben elválasztják, vagy a szaporodás és a beltenyésztés elkerülés végett ivartalanítottak/megoldott a fogamzásgátlásuk (pl. implantátum). Célszerű egy nőstényt és több hímet együtt tartani, hogy az állatok közötti konfliktust minimalizáljuk.

Kerülendő az időre etetés, mert ilyenkor könnyen kialakulhatnak babonás viselkedések, valamint az állatok egyre feszültebbé válhatnak az etetési idő közeledtével. Koplalónap igény szerint tartható, de a cél az ideális súlyú (nem túlsúlyos, vagy kórosan sovány), megfelelő kondícióval rendelkező állatok tartása, mely a jó minőségű, változatos takarmányozással érhető el (hús, csont, bőr, gyümölcs stb.). Az etetés kiváló lehetőség a gondozó számára, hogy pozitív kapcsolatot építhessen ki az állatokkal. A táplálék már önmagában egy igen erős motiváció(s eszköz), amit számtalan módon fel lehet használni, viszont az etetéssel kapcsolatos hibák komoly negatív következményekkel járhatnak. Elengedhetetlen a friss víz biztosítása az állatok számára.

A kifutó elhelyezésénél érdemes figyelembe venni, hogy félős, zavarást rosszul tűrő ragadozókról beszélünk, tehát olyan csendesebb helyet kell választani, ahol az állatok nincsenek folyamatos zaj, hang és vizuális ingereknek kitéve. A kifutó minél nagyobb, annál jobb, a túl nagy területen viszont elvesznek, nehezen láthatóak az állatok. A farkasoknak legyen lehetőségük elbújni, elhúzódni a zavaró ingerek elől (megfelelő számú búvóhely, zárt növényzet, a kifutó egyik oldala fedett). Célszerű a terület kialakításánál a domborzat egyenlőtlenségeit felhasználni (egy lejtős kifutóban könnyebben elvonulhatnak az állatok, valamint testmozgás céljából is előnyös). A kifutó legyen izgalmas, változatos, biztosítson elfoglaltságot és lehetőséget a természetes viselkedések gyakorlására (pl. ásás, mászás, úszás). Az állatoknak legyen elég helyük táplálkozni, játszani, futni, elbújni, vagy elvonulni az emberek elől/egymástól. A kerítés feleljen meg a biztonsági előírásoknak (kétajtós zsiliprendszer, elkülönítő stb.), javasolt kordonnal védeni az állatokat a közvetlen fizikai kontaktustól (sűrű szövésű rács, figyelmeztető táblák). A talaj változatos struktúrájú (fű, homok, kövek), a farkasoknak minden időjárási körülmény között (eső, hó) legyen lehetőségük száraz helyen pihenni. A kifutóban az állatok számára biztonságos, időt álló berendezések elhelyezése ajánlott, természetes anyagok (pl. fa, kő) felhasználásával. A farkasok szeretnek magas helyeken nézelődni és vonyítani, ezért ideálisak a fadobogók, melyek tetején pihenhetnek, rossz idő esetén pedig behúzódhatnak alájuk. Ezeknek a ragadozóknak természetes viselkedései közé tartozik az ásás (alvógödör, odú) és az úszás, ezért mindenképp biztosítsunk számukra olyan részt (földhalom, medence vagy tó), ahol megtehetik ezeket. A növényzet legyen gazdag (mérgező növények kerülendők), és változatos (fű, bokrok, fák), forduljanak elő zártabb (rejtőzködés, árnyék) és nyitottabb (napozás) területek is. A farkasokra pozitív hatással lehet a megfelelő gondossággal megtervezett és kivitelezett, tudatos környezetgazdagítás.

Mellőzendő más állatokkal (pl. medvékkel) együtt tartani a farkasokat, hiszen a szabad természetben sem gyakori, hogy szoros közelségben élnek egymással, továbbá a mindennapi gondozásukat is megnehezíti (a medvékhez tilos bemenni), valamint feleslegesen stresszelhetik egymást az állatok (a farkasok falkában bosszantják a medvét, a medve pedig akár meg is ölheti a farkast). Viszont a szomszédos kifutók állatai, illetve más ingerek (pl. a látogatók kutyái, egyéb állatok: macska, ló stb.) kiváló elfoglaltságot nyújtanak a farkasoknak (vadászó viselkedés, megfigyelés). A ragadozó látványa viszont folyamatos félelmet kelthet a másik állatban.

A bemutatók, látványetetések, tréningek és előadások nagyon hasznosak lehetnek, de nem szabad elfelejteni, hogy az elsődleges cél az állatok foglalkoztatása és jóléte, ami a látogatók számára is érdekes és új információkat nyújthat. Nem javasolt a farkasok felesleges stresszelése, valamint az olyan „trükkök/mutatványok” bemutatása, ami a gondozóra vagy az állatokra veszélyt jelenthet.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a szocializált („szelíd”) farkasokhoz kellően hozzáértő és képzett gondozói csapat szükséges, hiszen ezek az állatok elvesztették a természetes félelemérzetüket, ezáltal sokkal veszélyesebbek lehetnek (nem megfelelő reakció, rosszul kivitelezett etetés, tréning stb.), főleg ha közvetlen kapcsolat van a farkas és a gondozója között (direct contact). Nem szabad elfelejteni, hogy a későn elválasztott, vagy nem kézből nevelt farkasok soha sem fognak úgy viselkedni, mint a megfelelően szocializált társaik. A velük való munka merőben más alapokon nyugszik (protect contact), és az ilyen állatok utólagos megszelídítése komoly veszélyforrás lehet, ezért kerülendő!

Az állatokkal foglalkozó személynek képesnek kell lenni felismerni az állatok reakcióit, előzetes jelzéseit (pl. félelem, fenyegetés) és arra a megfelelő választ adni. Az állatok minden helyzetből tanulnak valamit! Viszont a tapasztalt állatgondozó számos helyzetet megkönnyíthet (egészségügyi kezelés, az állatok mozgatása stb.), minimalizálva ezzel a felesleges erőszakos interakciók és stresszes helyzetek számát, illetve olyan bensőséges kapcsolatot épít ki és tart fenn a farkasokkal, ami megalapozza az állatok más emberekhez (állatorvos, látogató) való viszonyát. Nem cél, hogy az állatok féljenek az állatkertésztől, hiszen az hátráltatja az együttműködést, de egymás személyes terének tiszteletben tartása elengedhetetlen a közös munkához. A hozzáértő gondozó személyesen ismeri állatait, hamar észreveszi, ha valami (viselkedésbeli, egészségügyi) probléma lép fel a farkasoknál és mindent megtesz annak megszüntetéséért (környezetgazdagítás, állatorvos stb.). Mindemellett olyan ingergazdag és változatos környezetet biztosít (pl. környezetgazdagítás, kiképzés, séta), ahol az állatoknak lehetőségük van gyakorolni természetes viselkedésformáikat (fizikai és mentális jólét).

A fentebb felsoroltak által a farkasok hosszú és egészséges életet élhetnek zárt körülmények között is.

Környezetgazdagítási ötletek

Az alábbiakban olyan környezetgazdagítási ötletek olvashatóak, melyeket zárt térben tartott farkasoknál lehet elvégezni. A farkasok napközben általában pihennek, hajnalban és szürkületkor aktívak, ezért ilyen napszakra célszerű időzíteni a gazdagítást. A farkasok természetes óvatossággal kerülik az új tárgyakat (neofóbia), ezért fontos a fokozatosság és az állatok viselkedésének folyamatos dokumentálása (kiváltotta-e az eszköz a kívánt hatást, vagy el kell távolítani). Minden kisebb méretű tárgynál fennáll a lehetősége annak, hogy az állat elfogyasztja azt, emiatt érdemes természetes, lebomló, vegyszertől és mérgező anyagoktól mentes környezetgazdagító eszközöket használni.

Társas gazdagítás során fontos, hogy a farkasok falkában élnek, így lehetőleg biztosítsunk számukra fajtársakat. A szociális csoport legyen stabil, az egyedek lehetőleg egész életük során ugyanabban a falkában élhessenek. Az agresszió bizonyos szintig természetesnek mondható, de ha egy állat élete veszélyben van, ki kell emelni az egyedet. A korai szocializáción átesett („szelíd”) farkasok számára az emberek (gondozóik, kiképzőik) is nyújthatnak környezetgazdagítást, amikor meglátogatják őket/foglalkoznak velük (pl. kiképzés, teszt, séta).

Kognitív gazdagításhoz tartozik a szellemi stimulációt nyújtó tréning a tudományos munkához (feladatok, tesztek, kísérletek), valamint az új tapasztalatok (pl. séta).

A fizikai gazdagítás legfontosabb alapja a megfelelő kifutó, de emellett az újdonságok (pl. a tereptárgyak átrendezése, érdekesebbé tétele) pozitívak lehetnek az állatok számára. Környezetgazdagításként kerülhetnek a kifutóba sziklák, rönkrakások, üreges fatörzsek, ágak, avar (mászó, kilátó és élelemrejtő helyek, vizuális barrier), továbbá kialakításra kerülhetnek földalatti odúk (búvóhely az időjárás és a zavarás ellen). Használhatóak különféle alomanyagok (avar, szalma, faforgács) az odú kibéleléséhez, valamint különféle tárgyak, mint például boomer labda, jutazsák, kartondoboz, papírguriga (illatosíthatóak, takarmány rejthető beléjük).

Érzékszervi gazdagításnál a szagláshoz és ízérzékeléshez kapcsolódóan különböző szagokat (pl. préda állat ürüléke, gyapjú, régi széna) és illatokat (pl. gyógynövények: kamilla, fűszerek: menta, vanília, ánizs) valamint ízeket (citrom, narancs, ecet, mustár, ketchup, méz, vér) használhatunk. A farkasok szeretnek szaglászni, hemperegni, vagy felüljelölni ilyen helyeket. Ezeket a szagokat, illatokat és ízeket szétszórhatjuk a földön, elrejthetjük az avarban/szalmában, rakhatjuk a rönkökre, fákra, vagy például papírgurigára. Tapintáshoz tartozóan főleg a fizikai gazdagításnál említetteket lehet használni, míg a szomszédos kifutók látást és hallást érintő környezetgazdagítást jelentenek.

Élelemmel kapcsolatos környezetgazdagítás részeként módosíthatjuk a táplálékmennyiség elosztását (táplálékbőség, táplálékszükség), bevezethetünk új takarmányt (fontos a fokozatosság), vagy variálhatjuk a takarmány állagát: nyersen/főzve/fagyasztva (pl. vérfagyi, jeges hús). Az alábbi takarmányok javasoltak farkasok számára: gyümölcsök (pl. körte, alma, görögdinnye, cseresznye, kókuszdió, paradicsom), és zöldségek (pl. sütőtök). Fehérjék: friss egész dög (pl. nyúl, patkány, egér, fürj, naposcsibe) zsigerrel, szőrrel, tollazattal; darabolt hús bőrrel (pl. ló, marha, juh); nagyméretű csont, pata és állatbőr (p. ló, szamár, marha). Kiegészítésnek tojás (nyersen/keményen); erős szagú hús, hal, sajt; kutyáknak készült minőségi száraztáp; ízeltlábúak (lárva, lisztkukac, tücsök). A tálalás történhet a kifutó tereptárgyai (pl. farakás, vagy sziklák alá, odvas rönkbe, fúrt lukakba), növények közé elrejtve; felkenve/fellógatva (balesetveszély elkerülése!); szétszórva a kifutóban; vagy szagnyom készítése a végén eleséggel. Használhatóak különböző környezetgazdagítási eszközök is, mint például problémadobozok, boomer labdák, kong játékok, vagy papírhengerek.